hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tgyás, gyed, táppénz: így változnak ellátásokra vonatkozó szabályok

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Kapcsolódó jogszabályok


Az országgyűlés elfogadta az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló T/11107. számú törvényjavaslatot, amely, ha kihirdetik, számos más szabály mellett, átírja a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Eb.tv.) egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai (terhességi gyermekágyi segély, gyed, táppénz) megállapítására vonatkozó eddigi rendelkezések jórészét is.

Igaz, e változások nagyobb hányada egyelőre még nem lép hatályba, ráadásul a végrehajtást segítő – egyelőre még nem ismert – kormányrendeletet-módosítás ugyancsak sok újdonságot tartalmazhat majd. A törvény célja, hogy 2015-től az ellátások összegének a meghatározása egyszerűbbé váljék, és foglalkoztatói igazolások helyett a NAV felé teljesített adatszolgáltatások alapján megállapítható legyen.

Ennek érdekében az első változás, hogy az említett ellátások megállapításánál főszabályként a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban – figyelmen kívül hagyva a korábbi foglalkoztató(k)nál szerzett díjazást –  elért jövedelmet kell majd figyelembe venni.

Az Eb. tv. 48. § új (6a) és (6b) bekezdése értelmében, ha a biztosított az irányadó időszakban nem rendelkezik 180 napi jövedelemmel, de a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően van legalább 180 napi folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a tényleges – ennek hiányában pedig a szerződés szerinti – jövedelme alapján kell megállapítani.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Évközben átalányadóról szja-ra váltás

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Ingatlanbérlet, rezsi elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Egyesület végelszámolásának nyomtatványai II.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs