hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Őstermelő járulékfizetése most és július 1-jétől

  • adozona.hu

Mezőgazdasági őstermelő járulékfizetési kötelezettségével kapcsolatban kérdezett olvasónk, dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.

Egy mezőgazdasági őstermelő 1 millió 300 ezer forint bevételre tett szert 2019-ben. Élt az adóbevallásban a nemleges nyilatkozattétel lehetőségével, mert volt a bevételei 20 százalékát meghaladóan, 410 ezer forint értékű számlája, amely a nevére szólt, és az őstermeléssel kapcsolatosan merült fel. Megfizeti május 20-áig a bevétel 4 százaléka után a 17,5 százalék szochót is. Más jogviszonya nincs, csak az őstermelői. A 2019. évben a megelőző évi bevétele alapján fizette meg a 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási és a 10 százalék nyugdíjjárulékot, és vallotta be negyedévente a 1958-as bevalláson. Ez így helyes? Eljárhat járulékfizetés terén úgy 2020-ban is, hogy a 2019. évi 1 millió 300 ezer forint 20 százaléka lesz a járulékalap, és az után fizeti meg a 4+10 százalékot? – kérdezte olvasónk.

A kérdésben szereplő őstermelő biztosított kistermelőnek minősül – . A biztosított kistermelő – ha magasabb ellátás érdekében nem vállal magasabb alap utáni fizetést, akkor a biztosított kistermelő a tárgyévet megelőző évi bevételének 20 százaléka után 4 százalékos mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. (Az szja-törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást.)

A 2018. évi LII. törvény 7. paragrafusának (3) bekezdése alapján a járulékfizetésre kötelezett mezőgazdasági kistermelőt a saját maga után évente terhelő adó alapja

– a tárgyévi összevont adóalapba tartozó jövedelem,

– az átalányadózó mezőgazdasági kistermelő által e tevékenysége alapján szerzett tárgyévi jövedelmének 75 százaléka,

– a tételes költségelszámolást választó, nemleges nyilatkozatot benyújtó őstermelő tárgyévi bevételének 4 százaléka, csökkentve a tárgyévi Tbj. szerinti járulékalapját képező összeggel.

2020. július 1-jétől azonban változik a társadalombiztosítás szabálya. Az új Tbj. (azaz 2019. évi CXXII. törvény) alapján járulékalapot képező összeg a következő lesz:

„Mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatárt, az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének 15 százaléka után társadalombiztosítási járulékot fizet.”  (Az szja-törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást.)

Idén július 1-jétől a biztosított kistermelő havi járulékalapjaként a tárgyévet megelőző évi bevétele 15 százalékának egytizenketted részét kell alapul venni, és ezen alapból 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot kell fizetni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyári gyakorlat együttműködési megállapodással

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Mikor mehetek nyugdíjba?

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close