Biztosítási jogviszony visszamenőleges, jogellenes törlése: ilyen következményei lehetnek

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Hihetetlen, de megtörténhet, hogy valakinek a korábban fennálló biztosítási jogviszonyát visszamenőlegesen törlik jogellenesen annak ellenére, hogy a társadalombiztosítási közterheket jogszerűen megfizették utána, illetve annak korábbi megléte bizonyítható. Cikkünk körbejárja, hogy milyen súlyos következményei lehetnek egy ilyen jogellenes törlésnek.

Pár héttel ezelőtt érkezett egy értesítés az ügyfélkapum tárhelyére. Amikor megnyitottam a tárhelyre küldött levelet, döbbenten láttam, hogy egy korábbi foglalkoztatóm kifizetője törölt közel egy év biztosítási jogviszonyt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jogviszony-nyilvántartásában. A törölt jogviszonyom 10 évvel ezelőtt keletkezett. Ez a jogviszony folyamatosan hat évig állt fenn, és ebből közel egy évet töröltek. El sem hittem, hogy ilyen megtörténhet, majd megnéztem ismét a levelet, és megnéztem a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartásában a jogviszonyaimat, és elképedve állapítottam meg, hogy a törlés megtörtént. Rögtön lementettem és ki is nyomtattam a tíz évvel ezelőtti jogviszonyom törlését, hogy ha szükséges bizonyítani tudjam, hogy ilyen eset tényleg előfordulhat. Hosszas utánajárással ugyan, de sikerült ezt a kérdést rendeznem, viszont azóta is érthetetlen számomra, hogy miként törölhetnek ki egy biztosítási jogviszonyt, amelynek létrejöttét és fennállását nemcsak a benyújtott T1041-es nyomtatvány igazolta, hanem benyújtott 08-as bevallásokban is látható, hogy jogszerűen megfizették a társadalombiztosítási közterheket, és a befizetésekben semmilyen változtatás nem történt. Az alábbi cikk megírásáról azért döntöttem, mert nem valószínű, hogy én lennék az egyetlen, aki ilyen helyzetbe került, és ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy milyen komoly következménye lehet egy ilyen jogviszonytörlésnek!

Olvassa el az Adózóna „Táppénz, csed, gyed, egyéb ellátások, ha megszakad a biztosítási jogviszony”, „Jogviszonyok és közterhek gazdasági társaságban: ki, hogyan járhat a legjobban?” és a „Egészségügyi szolgáltatásra köthető megállapodás – mutatjuk, ki, hol és hogyan kötheti meg” című írását!

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jogviszony-nyilvántartása tartalmazza a

  • biztosítottak jogviszonyát, amely a NAV-hoz történt T1041-es nyomtatványon történő bejelentésből kapott adatszolgáltatásra épül; továbbá
  • egészségügyi szolgáltatásra jogosultakat (beleértve a passzív ellátásban részesülőket is).

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, miért fontos, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartása pontos legyen, kik szerzik innen az adatokat, illetve pédákkal szemléltetjük, hogy milyen következményekkel járhat egy utólagos jogviszonytörlés az adatbázisban!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret túlórák

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink