hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogosultság baleseti járadékra – üzemi baleset, igényérvényesítés

  • Winkler Róbert nyugdíjszakértő

A baleseti járadékra való jogosultsághoz három feltétel együttes teljesülése szükséges. Első, hogy az érintett személy üzemi balesetet szenvedjen, a második, hogy a baleset következtében meghatározott mértékű egészségkárosodása keletkezzen, a harmadik pedig, hogy a járadék megállapításának kezdő napján ne illessék meg a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai (rehabilitációs, rokkantsági ellátás).

Üzemi baleset

Elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy az érintett személy elszenvedett balesete üzeminek minősül-e vagy sem. E tekintetben üzeminek minősül az a baleset, amely a biztosítottat a foglalkozása körében végzett munka közben vagy azzal összefüggésben éri, továbbá üzemi balesetnek minősül az a baleset is, amely a munkába vagy onnan lakására menet közben éri a munkavállalót, biztosítottat.

Az előzőek kapcsán sok esetben felmerül a kérdés, hogy üzemi balesetnek minősül-e, ha a baleset a munkába induláskor, de még a lakóhelyen, tartózkodási helyén belül, bejárati ajtón, kapun belül éri az adott személyt, vagy az az ajtón, kapun kívül következik be. E tekintetben kizárólag az a baleset minősül üzeminek, amely az érintett személyt a lakóhelyén, tartózkodási helyén kívül éri.

Szintén nem minősül üzemi balesetnek az a baleset, amely a munkába menet, vagy onnan hazafelé éri a munkavállalót, ha a megszokott utat indokolatlanul megszakítja az érintett személy. Nem számít indokolatlan megszakításnak a napi bevásárlások rendezése, ugyanakkor, ha a munkából hazafelé menet az érintett személy például beugrik a barátaihoz és a baleset ott vagy onnan hazafelé éri, ez a baleset már nem minősül üzeminek.

Üzemi baleseten a foglalkozási betegséget is érteni kell, mely betegség, ellentétben a balesettel, amely egy hirtelen bekövetkező, egyszeri külső hatás alapján eredményez sérülést az adott személy részére, a munkavállaló, biztosított foglalkozásának különös veszélye folytán keletkezik.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, ki állapítja meg a baleset üzemiségét, valamint, hogy mikor és hogyan kell benyújtani a baleseti járadék iránti igényt!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyílt végű lizing

Nagy Norbert

adószakértő

Árfolyam-különbözet az átvezetési számlán

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink