hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az útnyilvántartás nem bír el mindent

  • Lepsényi Mária adószakértő

Az útnyilvántartások leggyakoribb hiányossága, hogy az adózók nem szerepeltetik a nyitó és a záró kilométeróra-állásokat, illetve az utazások időpontját, célját, a közforgalmi úton megtett kilométerek számát, vagy a felkeresett üzleti partnerek megnevezését. Sok esetben a hiányos adattartalmú útnyilvántartásokat utólag, tanúkkal, kimutatásokkal, jelenléti ívekkel, szerződésekkel kívánják bizonyítani az adózók, ez azonban a nem helyénvaló, amit egy vonatkozó Kúria-ítélet is alátámaszt.

Az önálló tevékenységet folytató magánszemélyek a személygépkocsi üzemeltetésével kapcsolatos költséget főszabály szerint útnyilvántartás vezetése mellett számolhatják el. A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 5. számú mellékletének II.7. pontja alapján magánszemély a jövedelemszerző tevékenységéhez használt gépjármű költségelszámolásához útnyilvántartás vezetésére kötelezett. Kivétel ez alól az egyéni vállalkozó és az a mezőgazdasági őstermelő, aki útnyilvántartás vezetése nélkül havi 500 kilométer út után számolhat el költséget.

Minden gépjármű esetében külön útnyilvántartást kell vezetni, melyben fel kell tüntetni a gépjármű típusát, forgalmi rendszámát, továbbá a fogyasztási normát.

Az útnyilvántartásban szerepelnie kell az év első és utolsó napján a kilométeróra-állásnak, s ha az a költségelszámoláshoz szükséges, akkor havonta kell bejegyezni.

Az útnyilvántartásnak tartalmaznia kell

– az utazás időpontját,
– az utazás célját (honnan-hova történt),
– a felkeresett üzleti partner(ek) megnevezését,
– a közforgalmú útvonalon megtett kilométerek számát.

Az éves jövedelem megállapítása során gyakori eset, hogy a jövedelem csökkentése érdekében valótlan utak kerülnek az útnyilvántartásba, és az sem ritka, hogy az útnyilvántartás adattartalma hiányos. A költségelszámolás feltételeinek fennállását az adózónak kell igazolnia a törvény által előírt nyilvántartás vezetésével, a szabályszerű nyilvántartás a későbbiekben nem pótolható.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogyan ellenőrzi a NAV, hogy az útnyilvántartásban közölt adatok megfelelnek-e a valóságnak.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink