hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mitől is lesz egyszerűbb az adózás?

  • Adózóna

Az adórendszer megtisztítása jó, de a módszer, a kormányzati tervek komoly zavart okozhatnak a fejekben.

Kezdjük azzal, hogy kiemelünk a Nemzetgazdaségi Minisztérium egykulcsos adóval kapcsolatos közleményéből néhány érdekes részt.

A tervekről:

A kormány elkötelezetten támogatja a munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszer létrejöttét. Ennek megfelelően a lehető legnagyobb mértékben megtisztítja az adórendszert a torzító elemektől. Vagyis egyidejűleg kivezetésre kerül az adójóváírás és a szuperbruttósítás intézménye. A kormány, ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse minden lehetséges intézkedést meg fog hozni.”

Kiemelten fontosnak tartja, hogy az adórendszer átalakítása során a munka világának valamennyi legálisan munkát vállaló, hátrányosan érintett szereplője ne járhasson rosszul.”

Az érintettekről és a módszerről:

„A kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövidtávon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak „jövedelemkiegészítést” a fekete- és szürkegazdaságból. Az érintett munkavállalóknak a Nemzeti Adó és Vámhivatal felé kell igazolniuk a pozícióromlást, valamint nyilatkozni arról, hogy nincsen egyéb, be nem vallott, vagy nem megfelelően bevallott jövedelmük. Ezt követően a NAV juttatja számukra a kompenzációt. A kompenzáció végső összege az éves jövedelem alapján lesz meghatározva, de a munkavállalók előlegben részesülhetnek.”

„Természetesen a fenti kompenzációs rendszer működéséhez a kormánynak a bevételi erőforrásokat is biztosítania kell, melyet a kormány a személyi jövedelemadó rendszerén belül kíván megtenni. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelem kiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.”

Kérdésektől visszhangzik az ország. Hogyan lehet ezt végrehajtani? Mibe kerül majd ennek az adminisztrációja? Hány évig kell a kompenzációs rendszert működtetni? Felmerül az a kérdés is, hogy mitől is lesz egyszerűbb az adózás?

A kompenzációs rendszer minden egyes magánszemélynél és minden egyes munkáltatónál olyan egyedi megoldást igényel, amely szorosan kötődik az önmagában a torzító elemektől amúgy megtisztított, arányos egykulcsos adó következtében kialakuló jövedelem-pozíciókhoz. Ráadásul a kompenzációs rendszer működéséhez szükséges bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kell biztosítani. Ezt egy söralátéten aligha lehet kezelni.

Örülhetnek a bérszámfejtők, a szoftver-készítők, a NAV-munkatársak és az adószakértők, sok munkájuk lesz, teremtődnek új munkahelyek, lesznek megbízások bőven. Jövőre biztosan, de remélhető, hogy még 2013-ban és 2014-ben is, ha az adózók ezekben az években sem járhatnak rosszabbul. Ez legalább a munkahelyteremtés javára írható.

Csak az adózó pislog riadtan. Ha eddig nem értette volna, hogy mit vontak le tőle, majd jobban fogja érteni, hogy mihez képest, mikor, meddig és mennyi kompenzáció jár neki? Vajon tudja-e, hogy éppen annyit kellene visszakapnia a kompenzációval, mint amennyit az adójóváírással? Vagy mégsem? Persze az is bevételi forrás, ha a türelmüket vesztett adózók egy része inkább veszni hagyja a kompenzációt.

Nem vitatható, hogy az adójóváírás és a szuperbruttósítás egyidejű kivezetése a lehető legnagyobb mértékben megtisztítja az adórendszert a torzító elemektől. Viszont az is elvárható, hogy a kompenzációs rendszer bevezetése a lehető legkisebb mértékben okozzon felfordulást. A megoldás egyszerű: az adójóváírást nevezzük kompenzációnak és szabályait tegyük át egy olyan külön törvénybe, amelybe még az átmeneti jellegű hozzájárulás is belefér, és alkalmazására egyebekben a torzító elemektől megtisztított személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezéseit kell figyelembe venni.

Surányi Imréné

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magánszemély termékbeszerzése EU-ból

Nagy Norbert

adószakértő

Külföldi autó tartós bérlet

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs