hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hány nap az annyi? Adótörvények és torlódó módosítások

  • Adózóna

Szeptember 12-én, hétfőn nyújtotta be a nemzetgazdasági miniszter az országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely 2011. november 1-jétől emeli a gázolaj, az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adóját. Azonnal pótlólag napirendre tűzték, aznap lefolytatták az általános vitát, másnap pedig a részletest. E héten, 19-én már a módosító indítványokról szavaztak, és mivel volt, amit elfogadtak, a zárószavazást szeptember 26-án tarthatják meg.

Amennyiben a köztársasági elnök nagyon gyorsan aláírja a törvényt, akkor sem jelenhet meg a Magyar Közlönyben 28-a előtt, ami a november 1-jei hatályba lépéshez képest csak 33 nap felkészülési időt ad. Csakhogy az államháztartási törvény azt mondja: „…fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább negyvenöt – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legalább negyven – napnak kell eltelnie”, kivéve, ha a változás kedvező.

Ezt a minisztérium is észrevette, mert ugyancsak szeptember 12-én benyújtott egy másik törvényjavaslatot, amely ezt a határidőt csökkenti 30 napra. Az indoklás „a rendkívül rövid idő alatt változó világgazdasági helyzet okozta kedvezőtlen költségvetési folyamatok gyors befolyásolásának igényé”-re hivatkozik, hogy így „az adójogi jogalkotás a gazdasági, költségvetési változásokra gyorsabban, hatékonyabban reagáljon”.

A zárószavazás szeptember 26-án történhet erről is – és akkor már csak arra kell vigyázni, hogy a hivatalos lapban ezt a törvénymódosítást egy nappal előbb közöljék, mint a másikat. Ez ugyanis a javaslat szerint a kihirdetése utáni naptól érvényes. Vagyis ha mondjuk 27-én kihirdetik, hogy 30 nap elég az adóváltozásokra való felkészüléshez, az 28-ától hatályos, és a szintén 28-án kihirdetett jövedéki adóemelést máris végre lehet hajtani november 1-jétől, hiszen a csökkentett, 30 napos időtartam így is megvan. A kérdés csak az, mennyire elegáns megoldás ez így.

A szaktárca azt írja az indoklásban, hogy a változtatás után is lesz elég idejük az érintetteknek a felkészülésre. Akik végigcsináltak már néhány adóváltozást, például a szoftverek átalakítását, azok nem biztos, hogy ezzel egyetértenek.

Domány András

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás és megbízási jogviszony

Szipszer Tamás

adószakértő

Katás egyéni vállalkozó

Szipszer Tamás

adószakértő

Átalányadó

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs