hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szijjártó: a kormány nem akar torz, többkulcsos adórendszert

  • MTI

A kormánynak "esze ágában sincs" visszatérni a többkulcsos, progresszív adórendszerhez - közölte a miniszterelnök szóvivője, hangsúlyozva: a kabinet az egykulcsos, arányos adórendszer kiteljesítésének útján megy tovább.

Szijjártó Péter szerdán újságírók előtt kifejtette: 2012-ben kivezetik a korábbi, "torz" adórendszer megmaradt elemeit, "mementóit", így az adózónak kedvezményt jelentő adójóváírást és a többlet-adófizetési kötelezettséget jelentő félszuperbruttót.
   
Azok esetében, akik havi bruttó 202 ezer forint alatt keresnek, mindkettőt kivezetik, azoknál pedig, akiknek 202 ezer forint feletti a havi jövedelmük, a félszuperbruttó kivezetése két lépésben - 2012-ben, majd 2013-ban - történik meg. A 202 ezer forint alatt keresők egy részével előfordulhatna, hogy veszteséget szenvednének el, ám - mivel "senki nem kereshet kevesebbet" az arányos adórendszerre való átállás miatt - őket kompenzálni fogják, mégpedig abból a forrásból, ami a 202 ezer forint felett keresők félszuperbruttójának két lépcsőben történő kivezetéséből marad a rendszerben - ismertette, hozzátéve, hogy 202 ezer forint felett mindenki többet fog keresni. Ebben a kategóriában mindenkinek két lépcsőben növekszik majd a keresete, mivel a félszuperbruttót két lépésben vezetik ki - mutatott rá.
   
A pontos részleteket tartalmazó megoldási javaslatot jövő szerdán terjeszti a kormány elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - közölte a szóvivő.
   
Szijjártó Péter azt mondta, a többkulcsos, progresszív adórendszer volt az egyik okozója annak, hogy Magyarország gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetbe került. A többkulcsos, progresszív adórendszer bonyolult volt, munka-, család- és vállalkozásellenes, adóelkerülésre adott lehetőséget, büntette a munkát - tette hozzá. Ezzel szemben - folytatta - az egy, 16 százalékos kulccsal dolgozó, arányos adórendszer támogatja a munkát, a családokat és a vállalkozásokat. Kijelentette, az arányos adórendszer kialakítása folyamatának végére senki nem fog rosszabbul járni a szisztémával - "mindenfajta kiegészítő elem nélkül".
   
A minimálbér tervezett emelésével kapcsolatos kérdésre a kormányfő szóvivője azt mondta: két ügyben is konzultál a kormányzat a munkaadókkal. Egyrészt a minimálbér növelésével, másrészt a béremelési ajánlással összefüggő tehermegosztásról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte: a tárca a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak a minimálbér 92 ezer forintra, valamint a garantált bérminimum 108 ezer forintra emelését javasolja, emellett a versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek rámutatott: a nyilvánosságra hozott adatok szerint az NGM a minimálbérnél 18 százalékos, a garantált bérminimumnál 15 százalékos emelésre tesz javaslatot a versenyszféra általános 5 százalékos béremelése mellett, miközben a gazdaság jövőre maximum 1,5 százalékkal nő. Ezt a bérterhet a versenyszféra csak akkor tudja vállalni, ha állami kompenzációt kap - jelentette ki a VOSZ-főtitkár.
   
Szerdán minden ellenzéki párt bírálta a kormány adópolitikáját. Az MSZP és az LMP egyaránt úgy vélekedett, hogy megbukott az egykulcsos adórendszer, és ezt a kabinet is beismerte. A Jobbik azt közölte, a párt számára átmenetileg sem elfogadható a kormány által tervezett kompenzációs szisztéma a személyi jövedelemadó rendszerén belül.
   
A nemzetgazdasági tárca kedden tudatta: a kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövid távon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak "jövedelemkiegészítést" a fekete- és szürkegazdaságból - ismertetette a minisztériumi közlemény, kifejtve, hogy a kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Cégautóadó-fizetési kötelezettség megállapítása

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Ajándékba adott termék és szolgáltatás adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs