hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A 92 ezer forintos minimálbérhez állami támogatást várnak a cégek

  • MTI

A VOSZ szerint a munkaadók versenyhelyzetük és költségeik miatt csak akkor tudják 92.000 forintra emelni a minimálbért, illetve 108.000 forintra a garantált bérminimumot, ha a béremeléshez állami kompenzációt kapnak. Az MSZOSZ viszont a bérek nettó nominális értékének megőrzéséhez 92.520 forintos minimálbért vár, a garantált bérminimum-javaslatot elfogadhatónak tartja. Az Autonómok szerint a kormány burkoltan beismeri a progresszivitás szükségességét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte: az NGM a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT) a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra emelését javasolja, emellett a versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz.
    
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az MTI kérdésére rámutatott: a nyilvánosságra hozott adatok szerint az NGM a minimálbérnél 18 százalékos, a garantált bérminimumnál 15 százalékos emelésre tesz javaslatot a versenyszféra általános 5 százalékos béremelése mellett, miközben a gazdaság jövőre maximum 1,5 százalékkal nő.
   
Ezt a bérterhet a versenyszféra csak akkor tudja vállalni, ha állami kompenzációt kap - jelentette ki a VOSZ főtitkára. Hozzátette azt is, hogy egyértelmű és világos kompenzációs rendszerre van szükség.
   
Dávid Ferenc szerint azonnal tárgyalni kell az érdekeltek, azaz a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány részvételével a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban, hiszen a kormány által javasolt bérteher vállalhatatlan a munkaadók számára.
   
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek  azt mondta: a bérek nettó nominális értékének megőrzéséhez - vagyis összegezve a szuperbruttó és az adójóváírás kivezetésének, valamint a munkavállalói járulék emelésének hatásait - számításaik szerint a minimálbért 92.520, a garantált bérminimumot pedig az NGM által is javasolt 108.000 forint közelébe kellene felemelni 2012-ben.
   
Az MSZOSZ elnöke szerint a versenyszférára vonatkozó 5 százalékos béremelés elfogadható, hiszen 4 százalék körül infláció mellett ez reálbér-növekedést eredményez a munkavállalók számára. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy a nem kötelező bérelemeknél hogyan kompenzálják azokat, akiknek az adójóváírás kivezetése keresetcsökkenést okoz.
   
Pataky Péter váratlan lépésnek nevezte, hogy azoknak a munkavállalóknak, akik nettó keresetcsökkenést szenvednek el, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)  felé kell igazolniuk a pozícióromlást. Kifejtette: az eddigiek alapján - említette a "bérkommandó" intézményét - arra lehetett számítani, hogy a munkáltatóra hárul ez a bizonyítási teher. Hozzáfűzte: ez az eljárás sok kérdést felvet, ezért várják a további részleteket.
   
A havi bruttó 202 ezer forint felett kereső munkavállalók által fizetendő átmeneti hozzájárulás kapcsán a szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az eddig ismert részletek alapján úgy tűnik, hogy az igazságosság felé mozdul el a rendszer, és ez "csendes beismerése annak, hogy mégis szükség van a kétkulcsos adórendszerre".     Hozzáfűzte: még itt is további részletek szükségesek, egyelőre csak annyit tudni, hogy az "eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű" lesz ez a hozzájárulás. Kérdéses, hogy hogyan történik ez a kompenzáció, mennyi lesz, illetve sávos lesz-e, vagyis, a bruttó kereset növekedésével emelkedik-e - sorolta a nyitott kérdéseket. Elmondta, hogy számításaik szerint ennek nem a 202.000, hanem a 210.000 forint felett keresőkre kellene vonatkoznia.
   
Pataky Péter hangsúlyozta: összességében "rendben van", hogy valahogyan kompenzálják az adójóváírás kivezetését, de ennek technikája a keddi bejelentés alapján bizonytalan, a részletekről mielőbb tárgyalni kell az érdekeltekkel.
   
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: a minimálbéresek a minimálbér 92.000 forintra való emelésével valamivel kevesebbet fognak hazavinni, mint az idén, ez a mérték ugyanis nem tartja szinten a nettó keresetüket. Az 5 százalékos béremelési ajánlásnál 170 ezer forint bruttó keresetig ugyancsak kevesebbet kapnak a munkavállalók, míg 170.000 és 213.000 forint között "helyben járás van" - tette hozzá.
   
A 202.000 forint felett fizetendő átmeneti hozzájárulás az Autonómok elnöke szerint azt jelenti, hogy "a kormány burkoltan beismeri a progresszivitás szükségességét". Továbbá, amiről nem beszélnek: a munkavállalók az áfaemelés és a bejelentett infláció miatt kevesebbet tudnak majd vásárolni a fizetésükért. A munkavállalók egészségbiztosítási járulékának 1 százalékpontos emelése miatt pedig még a családosok is rosszabbul járnak - fűzte hozzá. A bejelentett intézkedések gyakorlatilag bérstopként működnek, a bérek vásárlóértéke csökkenni fog - mutatott rá.
   
Az Autonómok elnöke a tárgyalásokkal kapcsolatban kifejtette: nem a szakszervezetekkel, hanem két konföderációval a hat közül, s nem a munkáltatókkal, hanem két munkáltatói szervezettel tárgyalt a kormány, ami ellentmond minden hazai és európai normának. "Az Autonómok szakszervezete érdemi, teljes háromoldalú tárgyalásokat követel továbbra is, mert a két konföderáció nem kapott felhatalmazást a közel négymillió munkavállalótól" - mondta Borsik János.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink