hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tőketartalék, saját üzletrész visszavásárlása – adózás és könyvelés

  • adozona.hu

Egy kft. visszavásárolná a korábban magánszemély tulajdonosa által egy másik kft.-nek eladott üzletrészét. Rendezné a másik kft. tőketartalék-juttatását is. Az ügyletről és annak könyveléséről kérdezett olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.

A kérdés részletesen így szólt: Adott egy kft., a jegyzett tőke 3 millió forint, 100 százalékban magánszemély tulajdonosa. 2020-ban a magánszemély értékesített 20 százalékos üzletrészt 750 ezer forint értékben egy másik kft. részére, ezzel egyidejűleg a jegyzett tőke 3,75 millió forintra emelkedett, valamint az új tulajdonos 60 millió forintot tőketartalékként bocsájtott a társaság rendelkezésére. A kft. most szeretné visszavásárolni a 750 ezer Ft névértékű 20 százalékos részesedést. Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy mi lesz a befizetett tőketartalékkal. Tudomásom szerint a tőketartalékot visszafizetni nem lehet. Megoldás lehet-e, ha az üzletrész vételi árába belekalkulálják a befizetett tőketartalékot? Jól gondolom-e, hogy ez esetben a visszavásárolt üzletrész névértékével csökkenteni kell a jegyzett tőkét, továbbá a névérték és a visszavásárlási érték különbözetével csökkenteni kell az eredménytartalékot? Leírná kérem a könyvelési tételeket?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Az üzletrész egy részének eladása miatt a jegyzett tőke nem változik. A 3 millió forint jegyzett tőke csak akkor emelkedhetett 3750 ezer forintra, ha a jegyzett tőkét a kft. 750 ezer forinttal felemelte. Csak abban az esetben nyújthatott az új tulajdonos pénzeszközt a tőketartalékba, ha megvalósult a jegyzett tőke emelése [Szt. 36. § (1) bekezdés b) pont]. A tőketartalékba a jegyzési érték és a névérték különbözetének megfelelő összeg kerülhet. Az üzletrész névértéke is csak akkor változhat, ha történt tőkeemelés, de akkor sem feltétlen.

A saját üzletrész visszavásárlása esetén a vételárban a felek szabadon állapodhatnak meg, azaz a 750 ezer forint névértékű üzletrész megvásárolható 60 750 ezer forintért, de ezt a vevő kft.-nek kell kifizetnie. Ez esetben nem csökken a jegyzett tőke és az eredménytartalék, továbbá a tőketartalék sem. Az üzletrész szerzési értéke azonban 60 750 ezer forint lesz, és a vásárláskor ennek megfelelő lekötött tartalékot kell képezni az eredménytartalék terhére, akkor is, ha az eredménytartalék emiatt negatívvá válik [Szt. 38. § (3) bekezdés a) pont és (5) bekezdés].

A jegyzett tőkét és az eredménytartalékot akkor kell csökkenteni [az jegyzett tőkét a névértékkel, az eredménytartalékot a könyv szerinti érték (a vételár, ha nem volt értékvesztés elszámolás) és a névérték különbözetével] , ha a saját üzletrészt a kft. bevonja.

A visszavásárlás könyvelése:

T374. Saját részvények, saját üzletrészek K384. Elszámolási betétszámla 60 750 ezer

T413. Eredménytartalék K414. Lekötött tartalék 60 750 ezer

A saját üzletrész bevonásának könyvelése:

1. Bevonás könyv szerinti értéken:

T376. Értékpapír elszámolási számla K374. Saját részvények, saját üzletrészek 60 750 ezer

2. bevonás névértéken:

T411. Jegyzett tőke K376. Értékpapír elszámolási számla 750 ezer (vagy ha nem változott a névérték akkor 200 ezer – az 1 millió forint névértékű üzletrész 20 %-a)

3. Különbözet

T413. Eredménytartalék K376. Értékpapír elszámolási számla 60 000 ezer vagy 60 550 ezer

4. Lekötött tartalék feloldás:

T414. Lekötött tartalék K413. Eredménytartalék 60 750 ezer

A saját üzletrész eladásának könyvelése:

A) Ha a vételár 70 000 ezer forint:

1. Az eszköz kivezetése:

T376. Értékpapír elszámolási számla K374. Saját részvények, saját üzletrészek 60 750 ezer

2 értékesítés ellenértéke:

T384. Elszámolási betétszámla K376. Értékpapír elszámolási számla 70 000 ezer

2. Az értékesítés eredménye

T376. Értékpapír elszámolási számla K975. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei 9 250 ezer

3. Lekötött tartalék feloldás:

T414. Lekötött tartalék 413. Eredménytartalék 60 750 ezer

B) Ha a vételár 30 000 ezer forint:

1. Az eszköz kivezetése:

T376. Értékpapír elszámolási számla K374. Saját részvények, saját üzletrészek 60 750 ezer

2. értékesítés ellenértéke:

T384. Elszámolási betétszámla K376. Értékpapír elszámolási számla 30 000 ezer

3. értékesítés eredménye

T875 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordítása K 376 Értékpapír elszámolási számla 30 750 ezer

4. Lekötött tartalék feloldás:

T414. Lekötött tartalék 413. Eredménytartalék 60 750 ezer

Ez esetben azonban, ha a negatív eredmény következtében negatív lesz az adóalap is, akkor az adóhatóság – ha az ár nem felelt meg a piaci árnak – megkérdőjelezheti, hogy a veszteség keletkezése megfelel-e a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének, azaz elhatárolható vagy nem [Tao 17. § (1) bekezdés].

Hasonló következtetésre juthat az adóhatóság akkor is, ha üzletrészre értékvesztés-elszámolás történik és azzal a kft. nem növeli – saját döntés alapján – az adóalapot a Tao 8. § (1) bekezdés w) pont alapján.

Ha a kft. és másik kft. kapcsolt vállalkozás [Tao 4. § 23. pont] és a visszavásárlási érték (60 750 ezer) nem szokásos piaci ár, és ezért az értékesítésen elért eredmény kisebb vagy nagyobb annál, mint ami lenne szokásos piaci ár mellett történő szerzés esetén, akkor a különbözettel a Tao 18. § (1) bekezdés alapján módosítani kell mind a két kft.-nek az adóalapot. A másik kft.-nek az eladáskor, a kft.-nek értékvesztés elszámolásakor, az értékesítéskor áll fenn adóalap-módosítási kötelezettsége.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sportlövészet oktatás áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Őcsg

Lepsényi Mária

adószakértő

Őstermelő

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 március
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31