Leltárkészítés helyesen – ezek a követelmények

Megosztás Tetszik

Akad olyan kisvállalkozó, aki úgy gondolja – „az én házam az én váram” elvét követve –, hogy értelmetlen és felesleges feladat a leltározás, a „sajátunk számolgatása”. Pedig a kizárólag a főkönyvi kivonatra építő beszámoló a tulajdonosok érdekét szolgálja a legkevésbé.

Noha a vállalkozások jellemzően már túl vannak a leltározáson és a beszámoló összeállításán dolgoznak, mégsem hiábavaló újra átgondolni, miért és hogyan kell „jól” leltározni, és a törvény betartásán túlmenően, milyen, a cég számára hasznos hozadékai vannak ennek.

A kis létszámú vállalkozásoknál előfordul, hogy vezetőik nem vagy csak ímmel-ámmal végeztetik el a leltározást. „Nincs időnk ilyesmire, tulajdonképpen nincs is igazi raktárunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy napokra leálljunk a vacak papírmunka miatt”– ilyen és ehhez hasonló kifogásokkal magyarázzák a csak könyvelési listákból összeollózott leltárt. Ezekben a cégekben a leltár csak egy formalitás, pedig jelentős kockázattal jár, ha nincs valós kontroll a vállalkozás vagyona felett.

Könyvvizsgáló ismerősöm panaszolja, hogy a számviteli törvény (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) 69. § (1)–(2) bekezdéseinek követelményeit sokszor csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek. A főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről sem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok: azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, elegendő a főkönyvek zárásának bemutatása. Ennek igazolásául hivatkoznak a számviteli törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök, források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés és analitika egyeztetése nem eredményez változást, csupán ténymegállapításról van szó.