Változó munkahely: mikor kell tájékoztatni a munkavállalót, hogy hová menjen dolgozni?

Megosztás Tetszik

Munkavállalók a munkaszerződésük szerint változó munkahelyen végzik a munkájukat (kijáró szerelő-technikusok). Mennyivel előbb szükséges őket tájékoztatni, hogy mely céghez kell kimenniük szerelni aznap, kell-e, kötelező-e előre tervezni azt a munkaidejükön belül? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Nincs olyan kötelezettsége a munkáltatónak, hogy előzetesen tájékoztassa arról a munkavállalókat, hogy hol kell másnap, harmadnap stb. dolgozniuk. Akkor lenne ennek jelentősége, ha a munkaköri feladat ellátásához előzetesen szükség lenne ezen információra (például fel kell készülni a munkavégzésre). Annak nincs akadálya, hogy ne a székhelyen, telephelyen vegyék fel a munkát a dolgozók, hanem már az adott helyszínen kezdjenek. Kifejezett rendelkezést e körben sem tartalmaz az Mt. A munkajogi alapelvekből, különös figyelemmel a tájékoztatási és együttműködési kötelezettségből, az általában elvárhatóság követelményéből adódóan, észszerű határidőn belül kell tájékoztatni a munkavállalókat. Ha a munkaköri feladatok jellegére figyelemmel elegendő előző nap megtudniuk, hová kell másnap menniük, akkor az jogszerű. Mérlegelni kell a távolságot is, mert ha például kedden Budapestről indulva Nyíregyházán kell kezdeni 8 órakor, azt értelemszerűen ne hétfő este közölje a munkáltató a munkavállalóval.

Ami az utazási időt illeti: az Mt. 86. § (3) bekezdésének b) pontja szerint nem munkaidő a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó-, illetve tartózkodási helyére történő utazás tartama. Ez a rendelkezés egyértelmű azokban a helyzetekben, amikor a munkavállaló a munkáját szokás szerint ugyanazon a helyen végzi, azaz mindennap ugyanazon a helyen kezdi és fejezi be a munkát.

Eltérő a helyzet, ha a munkavégzés helye rendszeresen változik. Ilyenkor a tartózkodási helyről a napi első munkavégzési helyre, valamint az utolsó munkavégzési helyről hazautazás tartama munkaidőnek minősül. A kivételként érvényesülő szabály az Európai Unió Bíróságának C-266/14. számú eseti döntésén (Tyco-ügy) alapul. Az ügyben a bíróság a 2003/88/EK irányelvre hivatkozással kimondta, hogy abban az esetben, ha a munkavállalóknak nincs állandó vagy szokásos munkavégzési helyük, akkor munkaidőnek minősül az az utazási idő is, amelyet a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti utazással töltenek.

Azaz olyan esetekben, melyeknél a munkáltató jelöli ki a munkavégzési helyet, és az rendszeresen változik, továbbá, ha a munkavállaló munkaköri feladatainak részét képezi az ügyfelekhez történő utazás, az utazási idő is a munkaidő része. Önmagában az a körülmény, hogy a munkaszerződésben több munkavégzési hely, vagy akár egy nagyobb földrajzi egység van megjelölve, még nem eredményezi azt, hogy a munkába járási idő egyben munkaidő is.