hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Trehány volt a pincér, vonható kártérítés a felszolgálói díjból?

  • adozona.hu

Vendéglátóipari munkáltató bevezette azt a rendszert, hogy ha büntetni akarja a dolgozókat, akkor a felszolgálói díjból vesz el 5-10 ezer forintot azért, mert például karba tette a kezét a felszolgáló a vendégtérben. Alkalmazhat a munkáltató ilyen jellegű szankciót? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

A felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. GKM-rendelet szerint a felszolgálási díj a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. §-ának 30. pontja szerinti vendéglátás keretében a vendégek felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálásáért felszámított külön díj. A felszolgálási díjat havonta kell a vendéglátásban közvetlenül – az üzletben – közreműködőknek kifizetni. A kifizetésnek meg kell egyeznie a felszolgálási díj befolyt összegének – külön jogszabályokban meghatározott – adókkal és járulékokkal csökkentett hányadával.

A felszolgáló díj jellege szerint a munkabérhez hasonló, melyből következően irányadók az ide vonatkozó levonási szabályok. A munka törvénykönyve (Mt.) 161. paragrafusának (1)–(2) bekezdései értelmében a munkabérből való levonásnak jogszabály vagy – a levonásmentes munkabérrészig – végrehajtható határozat alapján van helye. A munkáltató követelését a munkabérből levonhatja a munkavállaló hozzájárulása alapján a levonásmentes munkabérrészig, vagy ha az előlegnyújtásból ered. Ráadásul a jogszabályból az következik, hogy a feleknek a munkaszerződésben kell megállapodniuk a felszolgálói díjról.

A fentiekből következően a munkáltató által alkalmazott szankció nem jogszerű. Amire lehetősége van, az a fegyelmi felelősségre vonás, feltéve, ha a munkaszerződés ezt megengedi. E fogalmat az Mt. nem használja, a vonatkozó szabályokat a „jogkövetkezmények a munkavállaló vétkes kötelezettségszegéséért” cím alatt szabályozza. A vétkes kötelezettségszegés eseteit a törvény nem sorolja fel tényállásszerűen, azok tág kört képeznek, a törvény többek között az általános magatartási szabályoknál, illetve a munkaszerződés teljesítése cím alatt foglalja össze, de például a munkavédelmi törvény is tartalmaz előírásokat, a munkavállalót terhelő valamennyi fő- és mellékkötelezettség idetartozik.

Hátrányos jogkövetkezményként csak olyan, a munkaviszonnyal összefüggő, annak feltételeit határozott időre (erősítve az arányosság követelményét) módosító hátrány állapítható meg, amely a munkavállaló személyhez fűződő jogát és emberi méltóságát nem sérti. A szankció csak a kötelezettségszegés súlyával arányosan lehet jogszerű, azaz nem lehet fenyegető, nyomást gyakorló, megtorló szándékú.

Hátrányos jogkövetkezmény lehet a munkáltató által egyoldalúan megállapított anyagi juttatásból – például jutalomból, prémiumból – való kizárás. Ide tartozik, ha a munkáltató engedélyezte, hogy a munkavállaló a munkaköre jellegénél fogva maga ossza be a munkaidejét, de utóbb ezt a munkáltató egyoldalú intézkedésével megvonja. További példa a hátrányos jogkövetkezményre, amikor a munkáltató kizárja a munkavállalót a kollektív szerződés alapján járó juttatásból, vagy visszaveti az előmenetelben. Súlyát tekintve a legsúlyosabb és leginkább visszatartó hatású a vagyoni jellegű hátrány (bírság), mely összességében nem haladhatja meg a munkavállaló egyhavi alapbére összegét (ezt elbírált kötelezettségszegésenként kell érteni).

Lényeges, hogy a szankció alkalmazása során irányadók az Mt. azonnali hatályú felmondásra vonatkozó szabályai, így a kötelezettségszegés alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig (objektív határidő) lehet gyakorolni e jogot.

A hátrányos jogkövetkezménnyel járó intézkedést írásban indokolni kell, és ki kell oktatni a munkavállalót a jogorvoslati lehetőségekről. Az indokolási kötelezettség célja, hogy a munkáltató az eszközölt szankciót alá tudja támasztani olyan érvekkel, amelyek megfelelnek a törvényi feltételeknek és a felek megállapodásának, a munkavállaló pedig részletesen megismerje magatartásának jogellenes mivoltát, és a jövőben ehhez tartsa magát.

Az intézkedéssel szemben a munkavállaló jogvitát kezdeményezhet 30 napon belül (ennek elmulasztása esetén hat hónapos jogvesztő határidő áll rendelkezésére), mely a kötelezettségszegés tényével és a kiszabott szankció nagyságával egyaránt kapcsolatban lehet. Azaz hátrányos jogkövetkezményként alkalmazhatja a levonást a munkáltató, feltéve, ha ennek lehetőségében ebben a munkaszerződésben megállapodott a munkavállalóval.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink