9 találat a(z) felszolgálói díj cimkére

Cikk

Vendéglátóipari munkáltató bevezette azt a rendszert, hogy ha büntetni akarja a dolgozókat, akkor a felszolgálói díjból vesz el 5-10 ezer forintot azért, mert például karba tette a kezét a felszolgáló a vendégtérben. Alkalmazhat a munkáltató ilyen jellegű szankciót? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az elmúlt héten kerestek meg a következő kérdéssel: a munkáltató a vendéglátásban alkalmazza a felszolgálói díj felszámítását a számláiban. Ezt az összeget kiosztja a dolgozói között, de alkalmaz egyfajta szankciós jelleget, visszatart belőle összegeket, mondván például, hogy a felszolgáló a vendégtérben karba tett kézzel állt. Kérdés: megteheti-e ezt a munkáltató, vagy a szankciókat egy külön elszámolásban kell rendeznie? Köszönöm előre is.

Kérdés

Nyugdíjas munkaviszonyos dolgozó után is meg kell fizetni a cégnek a nyugdíjjárulékot?

Kérdés

Vendéglátó társaság felszolgálói díjat számít fel a vendégnek, amelyet a vonatkozó jogszabály szerint kifizet az arra jogosult alkalmazottaknak. Az alkalmazottak közül több személynek végrehajtó irodák által közölt letiltása van, amelyet a nettó munkabérből és egyéb munkabérelemekből kell érvényesíteni. Kérdésem: a felszolgálói díjat be kell-e számítani a nettó jövedelembe, tehát a felszolgálói díjból is le kell-e vonni a letiltást?

Kérdés

Tisztelt Címzett! A személyi jövedelemadóról szóló törvény 7. § (1) q) pontja alapján a jövedelem kiszámításánál nem veendõ figyelembe a: q) a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó utazási jegy ellenértéke, ideértve a szokásosan a jegy árában felszámított étkezés ellenértéke is, továbbá a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó szállás ellenértéke, ideértve a szokásosan a szálláshely árában felszámított reggeli étkezés ellenértékét is; Kérdésünk az lenne, a) hogy amennyiben egy szálláshely kizárólag reggelivel értékesít szobákat, azaz a szálláshely bármilyen helyen feltüntetett árában kivétel nélkül a reggeli ára is benne foglaltatik, akkor az a tény, hogy a reggeli külön tételként szerepel a számlán, kiveszi-e az adómentes körbõl a reggelit? Máshogy fogalmazva, alkalmazható-e a q) pont az esetben, ha a végszámlán a reggeli külön tételként szerepel, de a szobaár a reggelit minden esetben tartalmazza? b) amennyiben a q) pont alkalmazható ilyen esetben, úgy a reggelire rakódó felszolgálói díjra vonatkozik-e a q) pont? Másként fogalmazva, a reggeli árában kötelezõen szereplõ felszolgálói díj is osztja-e a reggeli sorsát adózási szempontból? Üdvözlettel: Szilágyi Pál

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény

Lepsényi Mária

adószakértő

Mezőgazdasági őstermelő

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink