hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sztrájk jogellenességének kérdésében döntött a Kúria

  • adozona.hu

Önmagában a sztrájkkövetelések megfogalmazása visszaélésszerűnek nem minősülhet. A sztrájkkal kapcsolatos, az érintett felek részéről megvalósul kommunikáció, annak a nyilvánosság tájékoztatására irányuló tartalma, jellege nem vonható be a sztrájkkövetelés, illetve a figyelmeztető sztrájk jogszerűsége megítélésének körébe – mondta ki határozatában a Kúria.

A Kúria honlapján közzétettek szerint a kérelmezett szakszervezet sztrájk megtartását megelőző egyeztetést kezdeményezett a kérelmező munkáltatónál hét követeléssel, közöttük „egységes társasági üzemanyagnorma meghatározása” és „saját gépjárművel történő járatfelvétel esetén a tényleges utazási költségek megtérítése” iránti igénnyel.

A felek közötti első egyeztetésen a kérelmezett jelezte, hogy ha a követeléseinek a kérelmező nem tesz eleget, úgy figyelmeztető sztrájkot fog tartani, és bejelentette, hogy arra mikor fog sor kerülni.

Figyelemmel arra, hogy a felek a második egyeztetésen sem jutottak megállapodásra, a kérelmezett a meghirdetett figyelmeztető sztrájkot megtartotta.

A kérelmező kérelmében a figyelmeztető sztrájk jogellenességének megállapítását indítványozta.

Az elsőfokú bíróság a kérelmet elutasította. Elsődlegesen megállapította, hogy a kérelmezőnél van érvényes kollektív szerződés, és azt, hogy az pontosan mire terjed ki. Ezt követően azt vizsgálta, hogy a kérelmezett egyes sztrájkkövetelései vonatkozásában jogszerű-e a sztrájk tartása. Álláspontja szerint a sztrájkköveteléseket a kérelmező álláspontjával épp ellentétesen nem összességükben, hanem külön-külön kell megítélni. Nem jogellenes a sztrájk, és joggal való visszaélést sem valósít meg, ha egyes sztrájkkövetelések tekintetében jogellenes a munkabeszüntetés, de van legalább egy olyan követelés, melyben a megtartott sztrájk jogszerű.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy önmagában az, hogy a hét sztrájkkövetelésből csak kettő minősült jogszerűnek, nem bizonyít joggal való visszaélést. Ha valamely követelés tekintetében megállapítható, hogy az a sztrájkot kezdeményező gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására irányul, és a sztrájkot a törvény kifejezetten nem tiltja, a sztrájkjog megilleti a munkavállalókat. A bíróságnak a sztrájkköveteléseket egyenként kell vizsgálni a sztrájktörvény 3. §-a alapján, és ez tükröződik a következetes ítélkezési gyakorlatban is.

A kérelmező felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és annak megállapítását igényelte, hogy a kérelmezett által bejelentett és megtartott „figyelmeztető sztrájk” jogellenes volt.

A Kúria az ítélőtábla végzését hatályában fenntartotta. Mindenekelőtt rögzítette, hogy a sztrájktörvény 3. § (1) bekezdés d) pontja helyes értelmezése szerint, ha a felek között kollektív szerződéses hatályú megállapodás áll fenn, úgy ebben a tárgykörben „munkabékére” kötelesek, azaz a kollektív szerződéses tartalom egyoldalú megváltoztatására irányuló magatartás jogellenes. Ebből pedig az is következik, hogy a kollektív szerződéses megállapodás tartalmát nem képező tárgykörben, illetve az arra irányuló céllal folytatott sztrájk nem jogellenes.

Önmagában a sztrájkkövetelések megfogalmazása visszaélésszerűnek nem minősülhet, az erre irányuló nyilatkozat önmagában nem okozhat a munkáltatónak semmilyen hátrányt, ami pedig a visszaélésszerű joggyakorlás fogalmi eleme. A megvalósított figyelmeztető sztrájk tekintetében azonban már szóba jöhet a visszaélésszerűség kérdése, ezért azt jelen eljárásban is vizsgálni kellett.

A sztrájkkal kapcsolatos, az érintett felek részéről megvalósuló, a felülvizsgálati kérelemben is hivatkozott kommunikáció, annak a nyilvánosság, illetve harmadik személyek tájékoztatására, véleményük formálására irányuló tartalma, jellege nem vonható be a sztrájkkövetelés, illetve a figyelmeztető sztrájk jogszerűsége megítélésének körébe, és a joggal való visszaélés megvalósulásának megítélését sem érinti.

A sztrájkot (figyelmeztető sztrájkot) változatos tartalmú, nyilvánosságnak szánt megnyilvánulások kísérhetik, mindazonáltal a sztrájkkövetelés a másik fél irányába tett címzett (a nyilatkozattevő releváns célját megjelölő) jognyilatkozat, amelynek tartalmáról, annak jogszerűségéről csupán a nyilatkozat tartalma alapján lehet és kell dönteni. Az a körülmény, hogy a kérelmezett a kommunikáció során többször használta a „bérharc” kifejezést, ugyancsak nem volt alkalmas a joggal való visszaélés megvalósításának bizonyítására – olvasható a kuria-birosag.hu-n.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink