hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szabályszerű felmondás nélkül jár az elmaradt munkabér?

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

A munkáltató a munkavállalónak felmondott, vagy legalábbis szándékában állt, de mivel ezt nem közölte a munkavállalóval szabályszerűen, később jogvitához vezetett, amelyre végül a Kúria tett pontot. A munkavállaló sérelmezte, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos igazolásokat nem kapta kézhez, illetve igényt tartott az elmaradt munkabérére. Cikkünk összegzi a Kúria döntését, illetve ismerteti a jogeset tanulságait.

A Kúria az Mfv.X.10.137/2020. számú ügyben a munkavállaló kérelmére elmaradt munkabér megfizetéséről döntött

A jogeset szerint a munkavállaló 2017. január 11-étől határozatlan időtartamú munkajogviszony keretében napi 4 órában állt alkalmazásban a munkáltatónál. A munkavállaló 2018. június 29-én munkavállalói felmondást közölt a munkáltatóval, melyben 2018. július 31-ével megszüntette a munkaviszonyát. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyával összefüggésben a szakmai vezetőjével egyeztetett, és tőle eredménytelenül kérte 2017 októberétől a munkabére kifizetését. Sérelmezte az illetékes nyilvántartásokból munkavállalókénti kijelentését. Utalt arra, hogy 2017 októberét követően is folyamatosan eljárt a bíróságon az alperes érdekében, ennek ellenére munkabért részére nem fizettek.

Már kapható a HVG 2021-es Tb-különszáma, amelyet most 15% kiadói kedvezménnyel rendelhet meg!
A kiadvány felöleli a járulék-, a szocho- és a szakképzésihozzájárulás-fizetési kötelezettség fontos részleteit, továbbá az ellátási jogosultságokat, így a nyugdíjakra, a nyugdíjszerű ellátásokra, az egészségbiztosítási ellátásokra, valamit családtámogatásra, továbbá az uniós társadalombiztosítási előírásokra vonatkozó fontos szabályokat.
Részletek >>

Mivel a munkáltató nem fizetett részére munkabért, sem felmondási időre járó távolléti díjat, ezek érvényesítése érdekében bírósághoz fordult, kérve egyúttal a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói igazolások kiadását is. Az alperesi munkáltató ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, arra hivatkozással, hogy a munkaviszonyt még korábban, 2017. október 1-jén megszüntette azonnali hatályú felmondással, így az ezt követő időszakra a munkavállalót nem illeti meg munkabér.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a munkáltatót a munkavállaló javára elmaradt munkabér megfizetésére, valamint munkáltatói igazolás kiadására, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.

A munkavállaló felperes felülvizsgálati kérelmével a Kúriához fordult.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja a Kúria milyen ítéletet hozott, illetve ebből milyen tanulságok szűrhetők le!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidős dolgozó szabadsága

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Bor értékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Munkahelyi baleset epilepszia esetén

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink