Rendkívüli felmondással távozott a főszerkesztő - fizethet a munkáltatója

Megosztás Tetszik

Jogszerű volt a munkavállalói rendkívüli felmondása, ha a munkáltató a munkavállaló átirányítása során nem tesz eleget a tájékoztatási-, továbbá a munkaszerződés szerinti foglalkoztatási kötelezettségének - állapította meg ítéletében a Kúria.

 A felperes  keresetében a munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.  A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes főszerkesztői munkakörre határozott idejű munkaszerződést kötött az alperessel. Betegállományát, valamint a szabadságának leteltét követően, amikor munkára jelentkezett, az Mt. 83/A § (1) bekezdése alapján főszerkesztői munkaköre helyett archívum igazgató munkakörbe irányították. Az átirányítás megszűnése után a munkáltatói nyilatkozatokból  kiderült, hogy az eredeti munkakörben való foglalkoztatására az alperes nem hajlandó.  A munkáltató ígérete ellenére további átirányításról nem rendelkezett, főszerkesztőként, újságíróként nem foglalkoztatta, ezt követően élt rendkívüli felmondással a felperes.

A munkaügyi bíróság ítéletével a munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerűségét állapította meg,  és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek bruttó 5,7 millió forintot és annak késedelmi kamatát. Álláspontja szerint a felperes csak az egy éves időtartamra vonatkozóan tarthat igényt elmaradt munkabérre a régi Mt. 96. §-ának (7) bekezdése és a 88. § (1) és (2) bekezdése alapján.

A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, az alperes marasztalásának összegét bruttó 15,2 millió forintra felemelte,  egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.

A Kúria a törvényszék ítéletének a marasztalás összegét 15,2 millió forintban megállapító rendelkezését az 5,7 millió forintot meghaladó részében hatályon kívül helyezte és e körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. A másodfokú bíróság ítéletének az alperest 5,7 millió forintban és kamatában marasztaló rendelkezéseit hatályában fenntartotta.

Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló adatok alapján helytállóan fejtették ki, hogy felperes által vezetett műsorok részben megszűntek, részben átnevezésre kerültek, a munkáltatót [régi Mt. 102. § (3) bekezdés a) pont] azonban kötelezettség terhelte a felperes foglalkoztatásának biztosítása körében, ezenkívül tájékoztatási kötelezettség is terhelte , és ezeknek nem tett eleget. Az átirányítás lejártát követően a munkáltatónak intézkednie kellett volna a korábbi munkaszerződés és munkaköri leírás szerinti foglalkoztatásról, amelyet nem teljesített. Tehát a felperes  jogszerűen élt a rendkívüli felmondással.

Azonban helyes azon felülvizsgálati kérelemben foglalt érvelés, hogy a másodfokú bíróság ítéletében – figyelemmel a perbeli időben hatályos Mt. 96. § (7) bekezdésére – tévesen utalt a BH.1996.452. számú eseti döntésre. Az ügyben irányadó Mt. 88. § (2) bekezdés alapján tehát a felperes a még hátralévő idő teljes tartamára járó munkabérre - e jogcímen - nem válhatott jogosulttá.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolása nem tartalmaz jogi okfejtést arra vonatkozóan, hogy a felemelt összegű marasztalást milyen jogszabály alapján állapította meg, ennél fogva az ítéletének ezen része jogszabálysértő (Pp. 221. § (1) bekezdés 1. mondata), ami hatályon kívül helyezést tett szükségessé.