A munkából való távollét megfelelő igazolása tárgyában döntött a Kúria

Megosztás Tetszik

A távollét igazolása az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség keretei között értelmezhető, amely általános magatartási követelmények a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés időszakában és a munkáltató felszólítása nélkül is terhelik. Ha a munkavállaló a távollétét megfelelően nem igazolja, az azonnali hatályú felmondás feltételei fennállnak – mondta ki a Kúria Mfv. IV. 10.002/2024/4. számú határozatában.

A Kúria honlapján közzétett döntés – egyebek mellett – a következőket tartalmazza.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás

A felperes 2006. október 9-től értékesítési vezető munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a havi alapbére 1 millió 250 ezer forint volt.

A felperes 2022. február 28-tól 2022. március 4-ig nem jelent meg a munkavégzési helyén, szabadság kiadása iránti igényét azonban a munkáltatói jogkör gyakorlójának nem jelezte. 2002. március 8-tól keresőképtelen állományba került, azonban a keresőképtelenségét nem igazolta, ezért a munkáltató 2022. március 25-én felszólította az orvosi igazolások megküldésére.

A felperes 2022. március 31-én kezdeményezte a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését. Az alperes felhívta, hogy a munkavégzés céljából rendelkezésére bocsátott céges szegélygépkocsit és laptopot szolgáltassa vissza részére, amelyre 2022. június 1-jén került sor.

A felperes a 2022. június 1. és 2022. július 24. közötti időtartamra vonatkozó orvosi igazolásokat rendszeresen megküldte az alperesnek.

A felperes 2022. augusztus 26-án tájékoztatta az alperest, hogy 2022. augusztus 29-től munkába kíván állni. Az alperes bér- és humánpolitikai ügyintéző munkatársa válaszlevelében közölte, hogy a munkáltató 2022. augusztus 29-től szeptember 19-ig tartó időszakra 16 munkanap szabadságot ad ki számára, illetőleg – figyelemmel a 30 napot meghaladó keresőképtelenségére – a munkába állását megelőzően foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton kell részt vennie.

A felperes 2022. szeptember 3-án e-mailben kifogásolta, hogy az alperes a törvényben rögzített 15 napos határidő be nem tartásával kívánt szabadságot kiadni részére, a munkáltató erre figyelemmel 2022. szeptember 8-án azt közölte, hogy a szabadság időtartamát állásidőnek tekinti, egyben felhívta arra, hogy a 2022. augusztus 1. és 2022. augusztus 26. közötti időszakra vonatkozó távollétét haladéktalanul igazolja, ellenkező esetben azt kénytelen igazolatlan távollétnek tekinteni. A munkáltatói felhívás a felperes postaládájába a kézbesítő aláírt postai tértivevénnyel igazoltan 2022. szeptember 9-én került elhelyezésre.

A felperes 2022. szeptember 7-én küldte meg a munkáltató részére a keresőképtelenségéről szóló igazolást, amely szerint 2022. július 31-ig volt keresőképtelen, a kezelőorvosa 2022. augusztus 3-án megszüntette a táppénzes állományát.

A felperes 2022. szeptember 8-tól szeptember 19-ig külföldön tartózkodott, 2022. szeptember 19-én 23:50-kor érkezett vissza.

A felperes 2022. szeptember 20-án megjelent a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, azonban az előzetes tájékoztatás ellenére orvosi iratait nem vitte magával, ezért az üzemorvos „ideiglenesen nem alkalmas” igazolást állított ki részére.

Az alperes 2022. szeptember 21-én azonnali hatállyal szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Indokolása szerint: „A munkáltató 2022. szeptember 8. napján értesült az Ön 2022. szeptember 7. napján megküldött orvosi igazolásából arról, hogy az Ön keresőképtelensége 2022. július 31. napján megszűnt. A munkáltató kérte, hogy a 2022. augusztus 1. és a 2022. augusztus 26. közötti időtartamra vonatkozóan az igazolást haladéktalanul megküldeni szíveskedjen, mely felhívást Ön 2022. szeptember 9. napján átvett. Ön az igazolást a mai napig nem adta át a munkáltatónak, mely mulasztásával munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét jelentősen megszegte, így munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntetem.”

A felperes a munkaviszonya megszüntetését követően álláskeresési járadékot nem igényelt, új munkaviszony, illetőleg munkavégzésre irányuló jogviszony létesítése érdekében nem intézkedett.

A felperes keresete és az alperes védekezése

A felperes keresetében az alperes jogellenes munkaviszony megszüntetésére figyelemmel 12 havi – összesen 15 millió forint – elmaradt jövedelem címén járó kártérítés és 5 millió forint végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a távolléte igazolására történő munkáltatói felszólítást csak a külföldi tartózkodását követően vette át, ezért objektíven sem tudott haladéktalanul eleget tenni kötelezettségének. A pszichiátriai szakrendelő a 2022. július 14-ére előjegyzett időpontját augusztus 24-ére halasztotta, amelyet követően a háziorvosi vizsgálat alkalmával értesült arról, hogy keresőképtelen állományát 2022. augusztus 3-án megszüntették.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és a másodfokú ítélet

A törvényszék kötelezte az alperest 5 millió forint végkielégítés megfizetésére, ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét. Az azonnali hatályú felmondás szubjektív határidejének megtartottsága körében megállapította, hogy a felperes a keresőképtelenségét igazoló iratokat általában havonta, utólag küldte mega munkáltató részére, így az alperes helyesen járt el akkor, amikor bevárta az augusztusi távollét igazolását.

A munkáltatói intézkedés indokolását az elsőfokú bíróság részben valótlannak ítélte, mert a becsatolt tértivevény szerint az alperes felszólítását tartalmazó iratot nem a felperes vette át 2022. szeptember 9-én, az „Átvevő/Átvételt megtagadó aláírása” helyén a „Posta” megnevezése, nem a felperes aláírása szerepel. Levont következtetése szerint a felperes ezért jogszabályi kötelezettsége megsértése nélkül nem tett eleget az alperes felhívásának.

Az azonnali hatályú felmondásban kifogásolt további felperesi magatartást – azt, hogy 2022. szeptember 20-án nem igazolta korábbi keresőképtelenségét – nem minősítette jelentős mértékű, súlyos kötelezettségszegésnek. E körben értékelte, hogy a felperes hozzávetőlegesen fél éve keresőképtelen állományban volt, a kialakult gyakorlat szerint pedig utólag, hosszabb idő elteltével igazolta távollétét. A felek által sem vitatott körülmények között (így a 16 éve fennálló munkaviszony, a felek közötti folyamatos kapcsolattartás, elektronikus levelezés, az, hogy a felperes mindvégig elérhető volt, az alperes utasításainak eleget tett, az üzemorvosi vizsgálaton megjelent) a felperes kötelezettségszegése okszerűen nem eredményezhette a munkaviszonya azonnali hatállyal történő megszüntetését, így az jogellenes volt.

Az elsőfokú bíróság ugyanakkor a felperes összegszerű keresetét csak részben – a végkielégítési igény tekintetében – találta alaposnak. Megállapította, hogy a felperes a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, álláskeresési járadékot nem vett igénybe, ezért nem jogosult elmaradt jövedelem címén járó kártérítésre.

A peres felek fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és elutasította a felperes keresetét. Elsődlegesen a tényállást pontosította, és az elsőfokú bíróságtól eltérően megállapította, hogy a felperes 2022. augusztus 1. és 2022. augusztus 26. napja közötti időszakra táppénzes igazolást nem adott le a munkáltató részére, így az azóta is igazolatlan távollétnek minősült. Rögzítette, hogy a felperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakkal szemben a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 45. § (2) bekezdése alapján az üzemorvos által kiadott, az „ideiglenesen nem alkalmas” igazolás nem minősült orvosi igazolásnak, nem igazolta a felperes keresőképtelenségét.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az azonnali hatályú felmondás azon indoka, hogy a felperes nem igazolta távollétét világos és – a lefolytatott bizonyítás alapján – valós oknak bizonyult. A felperes azzal, hogy a munkáltató részére nem jelezte keresőképessé válását, megszegte a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 6. § (4) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségét, amely tényről a munkáltató csak 2022. szeptember 8-án szerzett tudomást. A felperes tudta és a per során sem vitatta, hogy csak 2022. július 31-ig rendelkezett táppénzes igazolással, ezért az együttműködési kötelezettségéből eredően 2022. július 31-ét követően fel kellett volna keresnie háziorvosát, és intézkednie kellett volna keresőképtelen állománya rendezéséről, amelynek nem tett eleget.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy az alperesnél bevett gyakorlat volt a táppénzes igazolások késedelmes leadása, továbbá azt is, hogy a felek közötti folyamatos kapcsolattartás – elektronikus levelezés – alapján a felperes mindvégig elérhető volt, figyelemmel arra is, hogy 2022. szeptember 8-án az alperes tájékoztatása nélkül távozott külföldre, amely magatartásával szintén megszegte az együttműködési kötelezettségét.

Hangsúlyozta, hogy a felperesnek nem egy nap állt rendelkezésére a távolléte igazolására, mert ez a kötelezettsége már 2022. augusztus elejétől fennállt, így téves az elsőfokú bíróság azon következtetése is, hogy a mulasztás nem minősül súlyos kötelezettségszegésnek. A másodfokú bíróság e körben értékelési körébe vonta az ügyintéző 2022. augusztus 26-án kelt e-mailjét is, amelyben felhívta a felperest az orvosi iratok megküldésére, és azok munkaalkalmassági vizsgálaton történő bemutatására, így levont következtetése szerint a felperesnek nem 2022. szeptember 20-án, hanem már az elutazása előtt tudomása volt arról, hogy a 2022. augusztus 1-jétől 2022. augusztus 26-ig fennálló távollétét igazolnia kell. Az a körülmény, hogy a munkáltató a felperes távolléte alatt újabb felhívást küldött ki a részére, nem mentesítette a súlyos kötelezettségszegést.

A másodfokú bíróság végül rámutatott arra, hogy a munkáltató többszöri, igazoltan megküldött felszólítása ellenére a felperes távollétét a munkáltatói intézkedést megelőzően, de a perben sem igazolta, így megszegte az Mt. 52. § (1) bekezdés a) pontjában előírt munkavégzési kötelezettségét. A BH2014. 157. számú eseti döntésre utalva megállapította, hogy azonnali hatályú felmondás esetén a felek együttműködési kötelezettségét vizsgálni és értékelni kell a munkavállaló vétkességének megítélése mellett.

A Kúria döntése és jogi indokai

A felperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az azonnali hatályú felmondásban foglalt felperesi magatartás (mulasztás) – a 2022. augusztus 1. és 26. közötti távollétre vonatkozó igazolás hiánya – megalapozta-e a legsúlyosabb munkáltatói intézkedés alkalmazását.

Az Mt. 78. § (1) bekezdése szerint a munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Az alperes az azonnali hatályú felmondásban azt rótta a felperes terhére, hogy a 2022. augusztus 1. és 26. közötti távollétére vonatkozó igazolást a munkáltatói intézkedés 2022. szeptember 21-i keltének napjáig – felszólítását követően – sem adta át a munkáltatónak, így a perben azt kellett bizonyítania, hogy a felperes e mulasztásával a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét vétkesen és jelentős mértékben megszegte.

A felperes kötelezettségszegését az előfokú bíróság is megállapította, ugyanakkor a munkáltatói felszólítás késedelmes átvétele és ennek következtében az igazolás beszerzésére rendelkezésre álló egy napos időtartam miatt azt nem tekintette jelentős mértékűnek. A perben azért nem volt jelentősége annak, hogy az alperes mikor szólította fel a felperest a keresőképtelensége igazolására és a felhívást a felperes mikor vette át, mert a felperes a távollétét az azonnali hatályú felmondásban közölt időszakra egyáltalán nem igazolta. Ezért a felperesi kötelezettségszegés súlyának, jelentőségének megítélésekor a további körülmények azért nem lehetnek relevánsak, mert ha a munkavállaló több mint három hetes távollétét megfelelőn nem igazolja, az azonnali hatályú felmondás Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feltételei fennállnak, a valós igazolatlan távollétre alapított azonnali hatályú munkaviszonyt megszüntető intézkedés okszerű.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság ítéletének alapját is képező tényállás szerint a felperes 2022. augusztus 26-án tájékoztatta az alperest, hogy augusztus 29-től ismételten munkába kíván állni. A munkáltató válaszlevelében augusztus 26-tól szeptember 19-ig tartó fizetett szabadság kiadásáról rendelkezett, majd a felperes kifogását követően arról tájékoztatta, hogy ezen időszakra „állásidőt” biztosít részére. Az„állásidő” tartama alatt a felperes az alperes értesítése nélkül külföldre utazott anélkül, hogy távollétét igazolta volna, holott az Mt. 6. § (2) és (4) bekezdésében foglalt együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége alapján arra már a szabadsága kiadását kifogásoló levelében, de legkésőbb szeptember 7-én köteles lett volna. Ezen a napon ugyanis saját nyilatkozata szerint átvette a háziorvostól a megelőző időszakra szóló keresőképtelenségét tanúsító igazolást és a háziorvos szóbeli közlése alapján arról is tudomást szerzett, hogy augusztus 1-jétől táppénzes betegállományát megszüntette. Mindezek ellenére a júliusi igazolások megküldése mellett nem közölte munkáltatójával, hogy további távollétét nem tudja igazolni.

Az Mt. 6. § (2) bekezdésének első fordulata szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. Az Mt. 6. § (4) bekezdés rendelkezése szerint az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.

A távollét igazolása az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség keretei között értelmezhető, amely alapelvi jellegű kötelezettségek a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés időszakában és a munkáltató felszólítása nélkül is terheli, ezért – az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben – nem volt jelentősége annak, hogy a távollét igazolására felszólító munkáltatói levelet a felperes mely napon vette át.

A perben jelentős körülmény, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondásában nem azt rótta a felperes terhére, hogy az Mt. 51. § (1) bekezdésében foglalt megjelenési, rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget. Az alperes munkaviszonyt megszüntető intézkedése az augusztus 1–26-ig terjedő távollét igazolásának hiányát tekintette olyan kötelezettségszegésnek, amely megalapozta az azonnali hatályú felmondást. Ez a felek együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét sértő magatartás (mulsztás) lényeges és a másodfokú bíróság helytálló értékelése szerint jelentős mértékűnek tekinthető a megállapított tényállás alapján.

A felperes arra megalapozottan hivatkozott, hogy az Mt. a munkaviszony munkáltatói megszüntetése esetében előírja az indokolás valósága mellett az okszerűség követelményét is, ugyanakkor az azonnali hatályú felmondás konjunktív feltételeinek – a lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyos gondatlansággal történő jelentős mértékű megszegésének – bizonyítása esetén az okszerűség indokolása szükségtelen, mert a törvényi tényállási elemek fennállása az okszerűséget önmagában megalapozza.

A felperes maga sem hivatkozott arra, hogy erre az időszakra vonatkozó igazolást a felmondásáig vagy azt követően megküldte a munkáltató részére, a perben lefolytatott bizonyítási eljárás és a felperes saját nyilatkozata alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a háziorvos ezt az időszakot nem igazolta. A felperes legkésőbb 2022. augusztus 24-én tudott arról, hogy a perbeli időszakra vonatkozóan keresőképessé nyilvánították, ezen okból történt meg a munkavégzésre történő jelentkezése is. Ebből következően annak már nem volt jelentősége, hogy szeptember 8-án kapta meg az igazolást, mert az kizárólag július 31-ig igazolta távollétét.

Mindezekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme megalapozatlan, és a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet – áll a kuria-birosag.hu-n.

A teljes határozatot ITT olvashatja el.