hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkafeltételek, egyensúly a magánélet és a munka között: uniós irányelveket kell sürgősen átültetni

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

Még 2019-ben fogadták el azt a két uniós irányelvet, amelyet rövid határidőn belül a magyarországi munkajogi szabályokba is át kell ültetni. Az egyik irányelv alapján valamennyi munkavállaló egyénileg jogosult négy hónapos szülői szabadságra, amelyet az előtt kell igénybe vennie, mielőtt a gyermek eléri az egyes tagállamok által vagy kollektív szerződésben meghatározandó, de legfeljebb 8 éves életkort.

Az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló 2019/1152-es irányelvnek augusztus 1-jéig, a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló 2019/1158-as irányelvnek pedig augusztus 2-áig (a szülői szabadság utolsó két hetére járó díjazás kivételével) kell megfeleljenek az egyes tagállamok, így Magyarország is.

Az irányelv olyan jogalkotási aktus, amely valamennyi uniós ország számára kötelezően elérendő célkitűzést állapít meg. Például a munkaidő-szervezésről szóló irányelv kötelező pihenőidőt határoz meg, és korlátozza az EU által engedélyezett heti munkaidőt. Ugyanakkor az egyes országok maguk dönthetik el, hogy milyen jogszabályokat dolgoznak ki az uniós előírások alkalmazására, a döntéshozatal módja tehát az egyes tagállamokra van bízva.
A munkajogról átfogó elemzéseket HVG különszámában is olvashat!

Az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről

Az irányelv újraszabályozza a munkáltató tájékoztatási kötelezettségét. A tájékoztatásnak ezentúl részletesebbnek kell lennie és számos körülményre ki kell terjednie, így például ide tartozik a munkavállaló által végzendő munka megnevezése, fokozata, jellege vagy kategóriája vagy a munka rövid meghatározása; a munkaviszony megszüntetése esetén a munkáltató és a munkavállaló által betartandó eljárás, beleértve a formai követelményeket és a felmondási idők tartamát; ha a munkarend teljes mértékben vagy többnyire kiszámítható, akkor a munkavállaló rendes munkanapjának vagy munkahetének hossza, illetve bármilyen, a túlórákkal és azok munkabérével kapcsolatos megállapodás, továbbá adott esetben a több műszakos munkavégzéssel kapcsolatos bármilyen intézkedések; ha a munkarend egyáltalán nem vagy többnyire nem kiszámítható, a munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalót a változó munkaidő-beosztás elvéről, a garantált fizetett órák számáról és a garantált órákon kívül végzett munka munkabéréről a referenciaórák- és napokról, amikor a munkavállaló munkavégzésre kötelezhető, a munkavállalót megillető minimális előzetes értesítési időszak a munkavégzés kezdetéről, és adott esetben a lemondás határidejéről.

A munkavállalók számára biztosítani kell azt a jogot, hogy a munkaviszonyból származó jogaikról és kötelezettségeikről írásos tájékoztatást kapjanak munkaviszonyuk kezdetekor. Következésképpen az alapvető információkat minél előbb és legkésőbb az első munkanaptól számított egy naptári héten belül meg kell kapniuk (nálunk a hatályos Mt. a munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül írja elő). A többi információt az első munkanapjuktól számított egy hónapon belül kell megkapniuk.

A digitális kommunikációs eszközök egyre szélesebb körű használatára figyelemmel, az irányelv által előírt írásbeli tájékoztatás elektronikus úton is nyújtható.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudhatja, mit tartalmaz az irányelv a próbaidőről, továbbá a szülőkkel és gondozókkal kapcsolatban a munka és a magánélet egyensúlyáról!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink