hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munka gyerek mellett, egyedülálló szülők

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

Kis- és nagy gyermeket nevelni egyaránt csodálatos, mégsem könnyű feladat, különösen munka mellett. Szülői értekezlet, közös tanulás, játék, gyermekbetegségek – számos élethelyzet adódhat, amikor a dolgozó nem vagy csak nehézségek árán tud eleget tenni munkavégzési kötelezettségének, egyedülálló szülőként pedig még nehezebb ezeket megoldani. Ugyanakkor, ha a munkáltató és az alkalmazott nyitottak az együttműködésre, kölcsönösen figyelnek egymás érdekeire, megtartható az egyensúly. A tapasztalatok szerint azonban a mai napig probléma például a munkába visszatérő kismama foglalkoztatása, aki éppen „beszoktatja” kisgyermekét a bölcsődébe, óvodába.

Induljunk ki a munkajogi alapelvekből!

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) az általános magatartási követelmények között deklarálja, hogy a munkáltató és munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően köteles eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működniük, és nem lehet olyan magatartást tanúsítaniuk, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti.

A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Ebből az is következik, hogy a munkarend meghatározása során lehetőleg figyelembe kell venni a gyermekét nevelő munkavállaló helyzetét, életkörülményeit, biztosítva a jelenlétet például egy szülői értekezleten, óvodai, iskolai ballagáson. Ez nem azt jelenti, hogy a munkáltató nem rendelhet túlmunkát adott napra, azonban mérlegelnie kell, hogy adott intézkedése nem aránytalanul sérelmes-e a munkavállalóra nézve, illetve azt nem tudná-e másként megoldani. Így például azzal, hogy másnak rendeli el a túlmunkát, vagy a rendes munkaidő kezdetét megelőzően és nem annak befejezését követően kötelez rendkívüli munkaidőre.

Olvassa el a téma kapcsán az Adózóna "24 óra munka, 24 óra pihenés: munkaidő, túlóra, szabadság", valamint "Csed és szülési szabadság: azonos időtartam, eltérő jogosultság" című írásait is!

A munkáltatónak ügyelnie kell az egyenlő bánásmód követelményének megtartására is, így nem tehet különbséget a munkavállalók között azok anyasága vagy apasága alapján. Például nem jogszerű, ha a gyakran betegeskedő gyermekkel otthon maradó munkavállalót erre figyelemmel zárja ki az év végi jutalomból közvetlen vagy akár közvetett módon.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja a pótszabadságra, a keresőképtelenségre, a díjazás nélküli mentesülésre, valamint a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló védelmére irányadó rendelkezéseket!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink