Azonos munkakörben eltérő bér: mikor lehetséges?

Megosztás Tetszik

Kettő azonos munkakörben és régióban (azonos a telephely is) dolgozó, azonos nemű munkavállalónak eltérő összegű az alapbére. A többet kereső munkavállaló régebb óta dolgozik az adott munkakörben a cégnél, munkatapasztalata viszont összességében nem nagyobb. Nem ismert védett tulajdonság, így az egyenlő bánásmód sérelme nehezen megítélhető. Mit tehet ilyen esetben az alacsonyabb bérű munkavállaló? Egyáltalán jogellenes ez? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

A munka törvénykönyve (Mt.) 12. paragrafusa szerint a munka díjazásával kapcsolatban is be kell tartani az egyenlő bánásmód követelményét. A törvény meghatározza, hogy a munka egyenlő értékének megállapításánál milyen szempontokat kell figyelembe venni. Ezek az elvégzett munka természete, minősége, mennyisége, munkakörülmények, tapasztalat és felelősség, szakképzettség, fizikai, szellemi erőfeszítés, munkaerőpiaci viszonyok.

A törvény szerint munkabér minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás. Ennek következtében a diszkrimináció tilalmát például a bérpótlékok, illetve a teljesítménybér esetén is alkalmazni kell.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 5. paragrafusának d) pontja szerint a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony tekintetében is köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét. Ugyanezen törvény 7. paragrafusának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértéséhez szükség van védett tulajdonságra (nem, faj, életkor, nemi identitás stb.). Ugyanakkor az ennek hiányában is megállapítható.

Bár a régi Mt. hatálya alatt született, de ma is irányadó az EH 2014.04.M8. számú döntés, mely szerint nem felel meg a törvénynek, ha a munkáltató az azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalóknál – az elvégzett munka természetében, minőségében, mennyiségében, a munkakörülményekben, erőfeszítésben, felelősségben fennálló azonosság mellett – eltérő bérezést alkalmaz.

Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés. Így például a munkáltató csak olyan helyen ragaszkodhat egyes munkaköröknek nőkkel való betöltéséhez, ahol a munka jellege vagy természete, a munkakörülmények a férfiak foglalkoztatását kizárják (mondjuk női öltözőben fürdőfelügyelő).

Nem sérti továbbá a diszkrimináció tilalmát a vallási vagy más világnézeti meggyőződésen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvetően meghatározó szellemiségből közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység tartalma vagy természete miatt indokolt, arányos és valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés.

A BH 2004.123. szerint nem tekinthető indokolatlan megkülönböztetésnek, ha az egyébként azonos jellegű munkavégzésért a nem azonos feltételekkel rendelkező személyek eltérő díjazásban részesülnek.

A fentiek alapján tehát azt kell megnézni, hogy az egyik munkavállalónak miért magasabb összegű az alapbére, mint a másik munkavállalónak. Indokolja-e ezt esetleg az elvégzett munka minősége, mennyisége, a fizikai, szellemi erőfeszítés stb. A választ mindig a konkrét eset dönti el.

Ha a munkavállaló álláspontja szerint a munkáltató megsértette az Ebktv. ide vonatkozó rendelkezéseit, a munkavállaló munkaügyi bírósághoz (három évre visszamenőleg igényelheti a bérkülönbözetet), illetve az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (amely elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, bírságot szabhat ki stb.) fordulhat.

Az Ebktv. 19. paragrafusa a bizonyítás szabályait rögzíti. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett munkavállalónak kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte, és a jogsértéskor – ténylegesen, vagy a jogsértő feltételezése szerint – rendelkezett a 8. paragrafusban meghatározott valamely tulajdonsággal.

Ennek sikeres valószínűsítése esetén a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a munkavállaló által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony esetén nem volt köteles megtartani. Az egyenlő bánásmód elvének megsértésekor érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, tehát nem valósult meg diszkrimináció (Kúriai Döntések 2015.M.24.).

Ha azonban a dolgozó arra hivatkozik, hogy egyenértékű munkát végez, de a bérezése nem a védett tulajdonsága folytán, hanem egyszerűen a munkáltató önkényes eljárása miatt (például spórolni akar néhány munkavállalón) alacsonyabb, nem érvényesül a fordított bizonyítás szabálya. Ebben az esetben a munkavállalóra hárul a bizonyítás nehézsége: neki kell igazolnia azt, hogy egyenértékű munkát végez kollégájához viszonyítva, és ennek ellenére az alapbére alacsonyabb, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévő társaié. A peres eljárásban a munkáltató köteles adatot szolgáltatni a munkavállalók alapbére mértékéről a bíróság erre irányuló felhívására.