hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több mint négymillió védőeszköz vámkezelését tiltotta meg a fogyasztóvédelem

  • MTI

A fogyasztóvédelem 2020-ban összesen közel 26 millió darab védőeszközt ellenőrzött, ezek közül több mint négymillió vámkezelését tiltotta meg a hiányos dokumentáció miatt – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közleményben hangsúlyozta: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy az előírásoknak meg nem felelő termékeket már a vámhatáron feltartóztassák.

A piacfelügyeleti ellenőrzések hagyományos színterei az üzletek és webáruházak, de egyre nő a vámhatáron végzett ellenőrzések jelentősége is. A fogyasztóvédelem a vámhatósággal együttműködve még hatékonyabban szűrheti ki a veszélyes termékeket, megtilthatja forgalomba hozatalukat – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.
    
Schanda Tamás kiemelte, hogy a járványügyi veszélyhelyzetnek betudhatóan a megelőző évhez képest közel hússzor több terméket állítottak meg a vámhatáron 2020-ban. A 2019-ben feltartóztatott 300 ezerről elsősorban a nagy tömegben vizsgált védőeszközök miatt nőtt hatmillió közelébe tavaly a vámkezelés során kiszűrt árucikkek darabszáma.
    
Az ITM miniszterhelyettese az adatokat részletezve elmondta: a szakemberek 2020-ban összesen 25,7 millió darab, kereskedelmi forgalomba szánt védőeszközt ellenőriztek a vámhatáron. Mintegy 13 millió egyszerű szájmaszk, több mint 4-4 millió FFP maszk és védőkesztyű behozatalát engedélyezték. A termékdokumentáció hiányosságai miatt több mint 3 millió egyszerű és 690 ezer FFP maszk, 370 ezer pár védőkesztyű vámkezelését tiltották meg. A rostán fennakadt még több mint 33 ezer arcpajzs és tízezer védőruha is.
     
Más termékkörökből további mintegy kétmillió darabot, jellemzően játékokat, öngyújtókat, lézerpointereket szűrtek ki a vámeljárások során. A forgalomba hozatali feltételek nem teljesítésének egyetlen következménye, hogy a szállítmányt nem engedik be az országba, visszafordítják a feladóhoz. Az elvégzett laborvizsgálatok alapján azonban mintegy 120 ezer termék használata veszélyesnek bizonyult, ebből 85 ezer darab megsemmisítését is elrendelték.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő eladása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Facebook-hirdetés számlájának elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close