hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: segíteni kell a járvány okozta leállások által sújtott munkavállalókat

  • MTI/Adózóna

Támogatni fogják az járvány okozta leállások által érintett munkavállalókat a foglalkoztatás visszaesése és a jövedelemkiesések elkerülése érdekében – vállalták a járvány sújtotta országok pénzügyminiszterei.

Az eurócsoport országainak pénzügyminiszterei elfogadták az erősen eladósodott, valamint a koronavírus-fertőzés által leginkább sújtott Olaszország számára különösen fontos állami túlköltekezésre vonatkozó Európai Bizottság által előterjesztett szabályok alóli mentességről szóló javaslatokat – közölte az uniós tanács.

A koronavírus-járvány Európába érkezése miatt videókonferencia keretében tartott rövidített ülésükön az eurócsoportot alkotó országok pénzügyminiszterei úgy döntöttek, hogy az európai gazdaság támogatására a bruttó hazai termék (GDP) legalább 10 százalékának megfelelő likviditási lehetőségek biztosítanak, amelyek állami garanciarendszerekből és halasztott adófizetésekből állnak.

Nyilatkozatuk szerint az európai gazdaság védelme érdekében hozott összehangolt válaszok részét képezi, hogy minden nemzeti hatóság engedélyezni fogja az automatikus gazdaságstabilizátorok működését. Ezen felül végrehajtják az összes szükséges intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy a koronavírus-fertőzés gazdasági következményei a lehető legalacsonyabbra csökkenjenek, valamint azért, hogy ne veszélyeztessék a gazdasági és társadalmi eredményeiket.

Leszögezték, a tagországok megfelelő forrásokat fognak biztosítani az egészségügyi ágazatok és a polgári védelmi rendszerek számára, valamint a súlyos zavarokkal és likviditási hiányokkal küzdő régiók, valamint vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok (kkv) számára. Az intézkedések magukban foglalhatnak adózásra vonatkozó szabályok meghozatalát, állami garanciák biztosítását a vállalkozások kölcsönfelvételéhez, exportgaranciákat és a késedelmi szankciókról való lemondást egyaránt – közölték.

Az érintett országok vállalták, hogy támogatni fogják az járvány okozta leállások által érintett munkavállalókat a foglalkoztatás visszaesése és a jövedelemkiesések elkerülése érdekében.

A tanácskozó miniszterek üdvözölték az Európai Bizottság kezdeményezése alapján született, 37 milliárd eurós pénzügyi alap elkülönítéséről szóló döntést a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák enyhítésére.

"Üdvözöljük az uniós bizottság és az Európai Beruházási Bank (EIB) azon közös kezdeményezését, hogy 8 milliárd eurónyi működőtőke-kölcsönt mozgósítanak 100 ezer európai vállalkozás számára a kkv-knak nyújtott hiteleket garantáló programok fejlesztésével. Támogatjuk az Európai Bizottság és az EIB azon erőfeszítéseit is, hogy ezt az összeget 20 milliárd euróra kívánják növelni, amely további 150 ezer vállalkozást segítene. Nagyra értékeljük továbbá a folyamatban lévő munkát a további források lehető leggyorsabb rendelkezésre bocsátása és a tőkeáttételt igénybe vevő pénzügyi eszközök rugalmasságának fokozása érdekében" – fogalmaztak.

A pénzügyminiszterek üdvözölték az EIB azon 10 milliárd eurót kitevő kezdeményezését is, amely további beruházásokat és középtávú befektetéseket tesz lehetővé a kkv-k számára, és felgyorsítja az EU költségvetéséből származó további 10 milliárd euró felhasználását. Végezetül üdvözölték az Európai Központi Bank (EKB) múlt héten bemutatott monetáris politikára vonatkozó intézkedéscsomagját is, amelynek célja a háztartások, a vállalkozások és a bankok likviditási és finanszírozási feltételeinek támogatása.

Végezetül arra szólították fel az EIB-t, hogy segítse a rendelkezésre álló források hatásának fokozását, többek között a nemzeti fejlesztési bankokkal folytatott intenzívebb együttműködés révén.

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Termőföld átminősítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Mezőgazdasági telephely – földértékesítés

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan bérbevétele magánszemélytől

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 december
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close