hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a BKK járataira

  • MTI

Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a buszokra és a trolibuszokra a fővárosban, és eltávolítják a koronavírus-járvány miatt a járművezetők védelméért kihúzott kordonokat is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint azokra az autóbuszokra és trolibuszokra, amelyek korábban az elsőajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet majd felszállni. Az elsőajtós felszállási renddel a társaság elsődleges célja az utazási feltételek betartatása és a társaság jogos bevételeinek biztosítása – írták.
    
A BKK arra kéri az utazókat, hogy ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek a védőtávolság betartására, a járművezetők védelméért pedig lehetőleg minél távolabb foglaljanak helyet a vezetőfülkétől.
    
Kiemelték, hogy vonaljegyet várhatóan június közepéig továbbra sem lehet a járművezetőktől vásárolni. Jegyet és bérletet a közlekedési mobiljegy-alkalmazással, bérlet- és jegyautomatából, a BKK ügyfélközpontjaiban, jegypénztáraiban lehet vásárolni. Vonaljegyet és tízdarabos gyűjtőjegyet pedig a társaság viszonteladó-partnereinél is lehet venni – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink