hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorúbb szabályokat hozott az új katatörvény a támogatásban részesülőknek

  • Lepsényi Mária adószakértő
2

Az új katatörvény bevezetése azt is jelenti, hogy szigorúbb szabályok vonatkoznak azokra, akik támogatásban is részesülnek.

A 2022. évi XIII. törvény (katatörvény) 2. paragrafusának 4. pontja értelmében a kisadózó bevételének minősül az egyéni vállalkozó által a vállalkozási tevékenységével összefüggésben bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték, ideértve a tevékenység végzéséhez kapott támogatást és a külföldön is adóköteles bevételt, valamint az az összeg, amelyet az adóalany az általa kibocsátott bizonylat alapján az adóalanyisága megszűnése napjáig még nem szerzett meg.

Nem minősül bevételnek e rendelkezés g) pontja alapján a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás, melynek fogalmát a 2. paragrafus 6. pontja tartalmazza, mely szerint költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatásnak minősül "jogszabály vagy nemzetközi szerződés alapján költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított olyan támogatás, amelyet az adózó kizárólag a ténylegesen felmerült, igazolt kiadásainak a folyósítóval történő elszámolási kötelezettsége mellett, vagy a tevékenység megvalósulásának ellenőrzését követően kap, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott, a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához, gazdaságalapításhoz, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások".

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, mit jelent ez a gyakorlatban!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Hozzászóló!
Az Szja tv. alábbi rendelkezéséből következik az, hogy valamely tevékenységből származó bevételre egyféle adózási mód választható.

Az Szja tv, 16. §[1] (1)[2] Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut, és amely e törvény szerint nem tartozik a nem önálló tevékenység körébe. Ide tartozik különösen az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő, a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenysége, az európai parlamenti, valamint a helyi önkormányzati képviselői tevékenység.
(2) Az önálló tevékenységből származó bevételből - kivéve, ha törvény másként rendelkezik - a 17-23. § rendelkezéseinek figyelembevételével számított rész a jövedelem.
(3)[3] Önálló tevékenységből származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély e tevékenységével összefüggésben vagy egyébként az e tevékenysége alapjául szolgáló jogviszonyára tekintettel megszerez. Önálló tevékenységből származó bevételnek számít az a bevétel is,[4]
a) amelynek adózására e törvény választási lehetőséget ad, és a magánszemély e fejezet rendelkezéseinek alkalmazását választja;
b)[5] amely - ha e törvény másként nem rendelkezik - ingatlant, ingó vagyontárgyat hasznosító tevékenységből származik, ideértve a lábon álló termésnek a föld tulajdonosváltozása nélkül történő értékesítéséből származó bevételt is.
(4)[6] A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozónál önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül az egyéni vállalkozói tevékenység során személyes munkavégzés címén vállalkozói költségként elszámolt vállalkozói kivét, amellyel szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető.

Üdvözlettel:
Lepsényi Mária

kbujdoso

Kedves Mária! Azt szeretném kérdezni, melyik jogszabályi helyre alapozza ezt az állítást: "Ha egy adott tevékenység szerepel az egyéni vállalkozói nyilvántartásban, akkor ezt az adott tevékenységet a magánszemély kizárólag egyéni vállalkozóként folytathatja."?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink