hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kata hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók bevallása 2020-ról I.

  • Lepsényi Mária
2

Február 25. fontos dátum a katás egyéni vállalkozóknál, eddig kell teljesíteniük bevallási kötelezettségüket. Kétrészes cikkünk összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban. Az első rész ismerteti, mikor kell 40 százalék adót fizetni, mi minősül a kisadózó vállalkozás bevételének, illetve, hogy a támogatásokat miként kell kezelni a Katv. hatálya alatt.

A tevékenységét folyamatosan végző katás egyéni vállalkozónak 2021. február 25-éig kell a bevallásadási kötelezettségét teljesítenie a 20KATA nyomtatványon.

Az adózónak a 2020-ban elért bevétel nagyságáról és a tételes adó fizetésével érintett hónapok számáról kell nyilatkoznia. A nyilatkozat a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül.

Rendelje meg most 15% kiadói kedvezménnyel az Adó 2021 különszámot!
Megjelent a HVG szokásos Adó különszáma, ezúttal 11 adótörvénnyel, bennük kiemelve a 2020-as évközi, a 2021. január 1-jei, illetve az azt követő változásokkal. A kommentárokat – amelyek részletezik a helyi adó, az illetékek és a számvitel módosításait is – Andersen Consulting adótanácsadó cég munkatársainak és más adószakértőknek a közreműködésével ismertetjük.
Részletek >>

Amennyiben adózónak a személyi jövedelemadóról szóló (szja-törvény) hatálya alá tartozó jövedelme is van, akkor a 20SZJA bevallást 2021. május 20-áig kell benyújtania.

Az adóév teljes időszaka alatt a kata hatálya alá tartozó (őstermelői tevékenységet nem végző) egyéni vállalkozók, akik az szja-törvény szabályai szerint adóköteles jövedelmet is szereztek 2020-ban, jóváhagyás nélkül is elfogadhatják a bevallási tervezetet, ezáltal is csökkentve a bevallási kötelezettséggel járó adminisztrációs terheiket.

A bevételi értékhatárra figyelemmel a 20KATA nyomtatványon kell bevallani a százalékos adó összegét is.

Amennyiben a kisadózó vállalkozás a naptári év minden hónapjára köteles a tételes adót megfizetni, akkor a vállalkozás bevételének naptári évben elért összegéből a 12 millió forintot meghaladó rész után 40 százalék adót kell fizetnie. Abban az esetben, ha a kisadózó vállalkozás nem köteles a naptári év minden hónapjára a tételes adót megfizetni (pl. szünetelteti a tevékenységét, vagy évközben jelentkezik be a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény [Katv.] hatálya alá), akkor a 40 százalék adót a bevétel azon része után kell megfizetni, amely meghaladja az adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok és havi 1 millió forint szorzatát.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 34. § (7) bekezdése szerinti mentesség az értékhatárt nem csökkenti. Ennek értelmében a jogszabályban meghatározott értékhatárt nem kell csökkenteni azokra a hónapokra tekintettel, amelyre vonatkozóan a mentesség igénybevétele miatt a tételes adót nem fizették meg.

Tételes adót nem kell bevallani, mivel a bejelentkezéssel az automatikusan „előíródik” a folyószámlán.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja, mi minősül a kisadózó vállalkozás bevételének, illetve hogyan szabályos a támogatások kezelése a Katv. hatálya alatt!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (2)
adozona.hu

Tisztelt Hozzászóló! Köszönjük észrevételét. Szakértőnk egyeztetés után a kifogásolt szövegrészt törölte. Üdvözlettel: Adózóna

mmmlll

Szerintem a szüneteltetést megelőzően teljesített, de a szüneteltetés időszaka alatt megszerzett bevétel része a kisadózó vállalkozás bevételének, és nem a magánszemély önálló tevékenységből származó bevétele. Érveim: 1. A Kata tv. 2. § 12. pontja szerint a kisadózó vállalkozás bevétele a kisadózó vállalkozás által a vállalkozási tevékenységével összefüggésben bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték. A kivételek között nem található a szüneteltetés alatt megszerzett bevétel. 2. A Kata tv. 2. § 13. pontjában meghatározott bevétel megszerzésének időpontja sem tartalmaz különös szabályt a szüneteltetés során megszerzett bevételre. 3. A szüneteltetés alatt a kisadózói jogállás megmarad, így a szüneteltetést megelőző teljesítés alapján járó ellenértéket is kisadózó vállalkozásként kell, hogy megszerezze.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Reklámlogózott fitnessruhák

Nagy Norbert

adószakértő

Foglaló és teljes összeg számlázása

Kelemen László

adószakértő, jogász

Pdf formátumú számla

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close