hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az új importvámok miatt beperelte a Trump-kormányt a szövetségi államok fele

  • adozona.hu

Pert indított a Trump-adminisztráció ellen a közelmúltban bevezetett széles körű importvámok miatt az Egyesült Államok szövetségi államainak fele.

New York vezetésével 25 állam fordult bírósághoz az 59 országra, valamint az Európai Unióra vonatkozó vámok megsemmisítését kérve. A felperesek azzal érvelnek, hogy a Trump-adminisztráció által hozott érv valójában csak ürügyként szolgál arra, hogy a szövetségi Legfelsőbb Bíróság által tavasszal megsemmisített vámokat helyettesítsék.

A 10 és 12,5 százalék mértékű általános importvámot az amerikai kormányzat arra hivatkozva vezette be, hogy az érintett kereskedelmi partnerek nem tesznek meg mindent a kényszermunka tilalmának kikényszerítése érdekében. Az intézkedésről szóló rendeletet közvetlenül azt megelőzően írta alá Donald Trump elnök, hogy lejárt az átmeneti, 150 napos vámok hatálya, amit a Legfelsőbb Bíróság tavaszi döntése nyomán vezetett be az adminisztráció.

Letitia James, New York állam főügyésze a jogi eljárás bejelentésekor azt hangoztatta, hogy miután veszített a Legfelsőbb Bíróságon, az újabb vámokkal a Trump-kormány ismét törvénytelen adóemeléssel próbálkozik, és azzal családokat és vállalkozásokat terhel.

A pert indító 25 állam között van mind a 24 demokrata vezetésű szövetségi állam, valamint a republikánus kormányzó által irányított Vermont.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több műszakos munkarend

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink