Az európai fenntarthatósági jelentéstétel új korszaka – az ESRS első tapasztalatai

Megosztás Tetszik

Az EU fenntarthatósággal kapcsolatos jelentéstételi szabályai épp komoly változáson, mondhatjuk visszavágáson esnek át, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az idei év az első, amikor bizonyos nagyvállalati kör kötelező módon el kell, hogy készítse és publikálja az egységes európai szabványok (ESRS) szerinti fenntarthatósági jelentését. Több száz nagyvállalatról van szó, köztük tucatnyi magyarról, akik nagy része már közzé is tette az auditálás, pénzügyi jelentésébe integrált fenntarthatósági jelentését.

Az első fecskék mindig nagyon fontosak, sokak számára mintaként szolgálnak, illetve meghatároznak bizonyos trendeket és követendő sémákat.

Az EFRAG (European Financial Reporting Advisory Group), amely egy, részben az EU ösztönzésére és támogatására létrejött szakmai szervezet (melynek célja az egységes európai beszámolási sztenderdek létrehozása és amely a fenntarthatósági jelentéstételi keretrendszert is megalkotta) a napokban jelentetett meg egy olyan, AI-t is felhasználó elemzésen is alapuló tanulmányt, amely betekintést nyújt abba, hogy miként birkóztak meg az első körben vállalatok az új elvárásokkal, milyen trendek rajzolódtak ki, és hol vannak még kihívások a jelentéstételi folyamatban.

Fontos kiemelni, hogy az eredmények nem minősítik az egyes vállalatokat – a cél a jelenlegi gyakorlatok és irányok feltérképezése volt. (Az EFRAG egyébként egy külön portált is üzemeltet ebben a témában, ahol friss adatokat, statisztikákat és az összegyűjtött jelentéseket is el lehet érni.)

A következőkben röviden összefoglaljuk az elemzés főbb megállapításait. A részletes adatok és a teljes tanulmány megtalálható az EFRAG fenti honlapján.

Jelentősen eltérő megközelítések

Az elemzés alapját 656 vállalat fenntarthatósági jelentése adta, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével dolgoztak fel. Az eredmények megbízhatósága érdekében 50 dokumentumot manuálisan is ellenőriztek, így biztosítva, hogy a megállapítások reális képet adjanak a piacról. Ez az újszerű módszertan lehetővé tette, hogy a kutatók gyorsan és részletesen vizsgálják meg a jelentéstételi trendeket, miközben a manuális validáció révén a mélyebb összefüggések is feltárhatóvá váltak.

A jelentések hosszukat tekintve igen széles skálán mozognak: átlagosan 115 oldal terjedelműek, de találkozhatunk akár 25 oldalas rövid összefoglalókkal és 440 oldalt is meghaladó, részletes dokumentumokkal. A pénzügyi intézmények jelentései kimutathatóan hosszabbak (átlagosan 140 oldal), mint a nem pénzügyi szektor vállalatainak beszámolói (110 oldal). Regionális eltérések is megfigyelhetők: Dél-Európában jellemzően bővebb, Észak-Európában tömörebb jelentések készültek. A szerkezet vegyes: a narratív leírások mellett gyakran találhatók táblázatok, esettanulmányok, grafikonok, amelyeket kiegészít a mutatók részletes értelmezése.

A lényeges témákat nézve a vállalati jelentések leggyakrabban az éghajlatváltozás (E1), a saját munkaerő (S1), valamint az üzleti magatartás (G1) témaköreire fókuszálnak. Egy átlagos jelentés hat lényeges témát dolgoz fel, ám a vállalatok 10%-a az összes, azaz a tíz fő témakört is relevánsnak ítélte, míg a cégek negyede mindössze négyet emelt ki jelentésében. Ez azt mutatja, hogy a témaválasztás tekintetében jelentős a diverzitás, amely a különböző iparágak és szervezeti érettség tükrében is vizsgálható.

Az érintettek bevonása kulcsfontosságú szempont a fenntarthatósági jelentések készítése során. A vállalatok 97%-a aktívan bevonta belső szereplőit, főként a munkavállalókat a jelentéstételi folyamatba. Ezzel szemben a külső érintettek – például civil szervezetek, helyi közösségek, akadémiai intézmények – lényegesen ritkábban (30% alatt) kaptak szerepet. Ez arra utal, hogy bár a vállalatok törekednek a transzparenciára, a jelentések még erősen belső fókuszúak, a társadalmi párbeszéd és a külső visszacsatolás csak most kezd teret nyerni.

Az IRO-k, vagyis az üzleti tevékenység hatásainak, kockázatainak és lehetőségeinek feltárása szektoronként eltérő módon történik. A pénzügyi szektor elsősorban a downstream értékláncra – a finanszírozott vállalatokra – koncentrál, míg a nem pénzügyi szereplők inkább az upstream, vagyis a beszállítói lánc, illetve a saját működés fenntarthatósági tényezőit emelik ki. Ez a fókuszbeli eltérés jól tükrözi, hogy a fenntarthatósági jelentéstétel nem univerzális, hanem dinamikusan igazodik az ágazati sajátosságokhoz.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja: melyek a "slágertémák", és melyekről nem (szívesen) beszélnek a jelentésekben!