569 találat a(z) tagi kölcsön cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő ! Érdeklődöm, hogy amennyiben a megszűnő vállalkozásnak van tagi kölcsöne 300 ezer forint, működhet-e az egyezségkötés vagy az csak felszámolás esetén lehet? Illetve ha elengedi a tagi kölcsönt, akkor kit terhel az illeték? Válaszukat előre is köszönöm

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A téma amiben állásfoglalását kérem – már régóta lerágott csont –, de kénytelen vagyok szakvéleményét kérni. A vállalkozás 2010-ben alakult, 530 ezer forint törzstőkével, napelemek, napkollektorok franchise rendszerben történő forgalmazására, illetve értékesítésére. A franchise szerződés alapján a több millió forintos franchise díjat fél év alatt ki kellett fizetnie a vállalkozásnak. Ezért a 3 főből álló tagság tagi kölcsönt folyósított a kft. részére mintegy 4 millió forint összegben. Ezt az összeget csak szülői segítséggel tudták előteremteni. Sajnos a vállalkozás éveken keresztül csak veszteséget termelt, 3 éve már nem folytat aktív tevékenységet, nincs mit. 2015-ben 2 fő tag kilépett a cégből.A főkönyvben viszont ottmaradt az általuk rendelkezésre bocsátott tagi hitel 3 080 ezer forint összegben. A vállalkozás a 3 millió forintra történő kötelező törzstőke emelésnek sem tud eleget tenni 2016. márciusig Annyi pénze sincs, hogy a céget felszámolja. A cégnek 900 ezer forint tartozása is van a NAV felé. Kérdés: a vissza nem fizetett tagi hitelt hogyan lehet, illetve kell elszámolni, lehet-e kérni a NAV-tól a felszámolás kezdeményezését?

Kérdés

Kedves Szakértő! Van egy ügyfelem, akinek 28 millió forint tagi kölcsön van a könyvelésében és van egy ingatlan tulajdona. Az ügyfél végelszámolás alatt van, ki kellene valahogy vezetni az ingatlant és a kölcsönt is. Először úgy volt, hogy a cég eladja a tagnak az ingatlant és abból kifizeti a tagi kölcsönt. Ezt az ügyvéd nem szeretné, mert állítólag műemléki a ház, ezért az önkormányzatnak elővásárlási joga van, ezt nem tudja az ügyvéd elintézni. A második lehetőség, ami eszembe jutott, és ebben szeretném a segítségedet kérni, hogy a tag lemond a kölcsönről és a lakás vagyonfelosztás során visszakerül a tag részére térítésmentesen. Az lenne a kérdésem,hogy ebben az esetben (mivel az egyik 9-es, a másik 8-as számlaosztály) csak a kettő közti különbözet után kell társasági adót fizetni? A tagnak merül-e fel fizetési kötelezettsége az ingatlannal kapcsolatban a vagyonszerzési illetéken kívül, esetleg szja? A kölcsön elengedése miatt milyen adóvonzat keletkezik? Elnézést ezekért a kérdésekért, de az ügyvéd sehogy sem akarja megérteni, hogy adófizetés nélkül ez nem megy. Gondoltam, mindent leírok és akkor meg fogja ő is érteni, hogy igazam van. Köszönöm

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy pótbefizetés történt a lekötött tartalékba. Ezáltal a pénzeszközöm megnőtt, ebből fizethető-e vissza tagi kölcsön? Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

Ismerős céghelyzet: a kft.-nek két magánszemély tagja van, jegyzett tőkéje 500 ezer forint. Pénzük nincs a tőkeemelésre, viszont van több millió forintos tagi kölcsönük és negatív eredménytartalékuk. Az egyik tulajdonos gépkocsijának apportja megoldhatná a problémát? Mi a helyzet akkor, ha a kocsi tulajdonosa nem tagja a cégnek? És a tagi kölcsön, azzal mi lesz most?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy augusztusban alakult kft. kettő tulajdonosából az egyikük rendelkezésre bocsátotta a törzstőkéjét – befizette a bankszámlára. A társasági szerződés alapján a másik tagnak még van ideje befizetni a rá eső részt. A kft. most vásárolna egy ingatlant, amelyre majd építeni kíván. Az eddig befizetett törzstőke nem nyújt erre fedezetet. A már befizetést teljesítő tag adna tagi kölcsönt a cégnek a vásárláshoz (utalna a saját lakossági számlájáról). A kérdésem az lenne, hogy adhat-e addig tagi kölcsönt, amíg a másik tag nem fizette be a tőkéjét? Megelőzheti a tagi kölcsön a törzstőke befizetését? Köszönettel: Feketéné Kocsis Krisztina könyvelő

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy végelszámolás alatt lévő cégünk, ahol majdnem 30 millió tagi kölcsön van a könyvelésben. Ezzel szemben van a cégnek egy ingatlana, amit a tag szeretne a vagyonfelosztás során megszerezni. Az lenne a kérdésem, hogy a tagi kölcsön fejében megkaphatja-e a tag az ingatlant? Az ügyvéd szerint ez megoldható mindenféle bevétel keletkezése nélkül, én nem látom át a könyvelésben az eseményt. Előre köszönöm a segítségét.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Amennyiben a kft. tulajdonosa a korábbi, a céges számlára nyújtott kölcsönből kívánja a törzstőkeemelést végrehajtani, akkor milyen belső dokumentumokra van szükség, ha nem kívánja a bankszámlán lévő pénzt oda-vissza utalni? Ha nem szükséges, akkor indokolatlan lenne ebbe a bankot több tízezer forintért bevonni. Elegendő-e egy alapítói határozat a tagi kölcsön átminősítésére, hogy az a törzstőkeemelést alátámassza? Szükséges-e ügyvédi ellenjegyzés? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel.

Kérdés

A kötelező törzstőkefeltöltés elvégezhető-e tagi kölcsönből adómentesen a 2015. évben, vagy 18 százalékkal le kell illetékezni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mivel egy kétszemélyes betéti társaságban a kültag halála következtében nem rendezték időben a tagi viszonyokat (nem jelentettek be újabb kültagot), a cégbíróság elrendelte a kényszertörlési eljárás lefolytatását. A bt. "tiszta", nincsenek sem követelései, sem tartozásai, egyet kivéve: másfél milliós tagi kölcsön, melyet a hátra sorolt kötelezettségek között tartanak nyilván. Mivel sem a pénztárban, sem a bankszámlán nincsen pénz, ezért a bt. nem tudja visszafizetni a tagi kölcsönt. Emiatt azt nyilvánvalóan rendkívüli bevételként fogja kezelni, és megfizeti utána a társasági adót. Viszont a kölcsönt nyújtó tag NEM ENGEDI el ezt a követelését! Ez esetben mi alapján kötelezhető, vagy kötelezhető-e egyáltalán az ajándékozási illeték megfizetésére? Előre is köszönöm a választ! :)

Kérdés

A egyszemélyes kft. ügyvezetője 100 százalékos tulajdonnal rendelkezik. Tagi kölcsönt nyújt kamatmentesen a kft. részére. Létrejön a kapcsolt vállalkozás a tag és a kft. között? Ha igen, azt jelenteni kell a NAV felé 15 napon belül? Egyáltalán az egyszemélyes kft. köthet-e szerződést a taggal? A több taggal rendelkező kft., bt. esetében a bt. beltagjának, a kft. ügyvezetőjének többségi tulajdona van. Tagi kölcsönt nyújtanak kamatmentesen. Létrejön a kapcsolt vállalkozás? Több tulajdonossal rendelkező kft., bt. már köthet szerződést a kölcsönadóval?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társaságban a tag – külföldről történő árubeszerzés miatt – euróban nyújt tagi kölcsönt. Ezt a kölcsönt a társaság nem tudja euróban visszafizetni, csak forintban, mert a beszerzett áru értékesítése forintban történik. Nem tudom, hogy ez szabályos-e? Kell-e árfolyamkülönbözettel számolni, vagy vissza lehet fizetni az kölcsön nyújtásakor számított árfolyammal? Ha árfolyamkülönbözet keletkezik, azt hogyan kell a tagnak számfejteni és leadózni, ha a társaságban ő heti 36 óra munkaviszonnyal rendelkező társas vállalkozó? A társaságtól jövedelmet nem vesz ki.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jelenleg katás bt. szeretne a számviteli törvény hatálya alá ismét bekerülni. Kérdésem, hogy a megmaradt tagi kölcsönnel mit lehet tenni? Azt is kötelezettségként át lehet hozni a nyitó mérlegebe? Ugyanez a kérdésem a tárgyi eszközök vonatkozásában is, természetesen az értékcsökkenéssel kiegészítve. Előre is köszönöm a válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy ütközik-e törvényi szabályozásba, ha egy kft. tulajdonosa a vállalkozás rendelkezésére bocsát, mint tagi kölcsönt, valutát, és utána ezt a tagi kölcsönt a visszafizetés napján érvényes MNB-középárfolyamon forintban visszafizeti a vállalkozás a tulajdonosnak? Így nem kell a cégnek valutát váltani. Válaszát köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Azonos munkakörben foglalkoztatottak jutalmazása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Egyéni vállalkozás költség elszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Váll. ingatlan eladás nyereségének kivétje

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink