13462 találat a(z) társasági jog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a hiánypótlási eljárást követően meghozott 6. sorszámú végzésével társadalmi szervezetként nyilvántartásba vette a H. Egyesületet, a 2010. október 15-én kelt alapszabály és a mellékelt egyéb okiratok alapján. Az alapszabály II/1. pontja szerint, az egyesület célja a "Hajdúsági Torma" mint az Európai Unió által elismert oltalom alatt álló földrajzi árujelző fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátása, az ennek megfelelő termékeket ellátó és forgalmazó termelők és keresked...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a 2005. július 15. napján kötött adásvételi szerződéssel megvásárolta az ny.-i 5368. helyrajzi számon felvett 1711 m2 térmértékű ingatlan 599/1711 tulajdoni illetőség 70 492 750 forint vételárért.
A vagyonszerzést illetékkiszabás végett 2005. július 18. napján jelentette be.
Az illetékhivatal 71 692 000 forint forgalmi érték alapulvételével, 2%-os kedvezményes illetékkulcs alkalmazásával 1 436 856 forint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Ha...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2010. november 15-én előterjesztett, álláskeresőként való nyilvántartásba vételére irányuló kérelmét a D. Munkaügyi Központ P. Kirendeltség és Sz. Központ határozatával elutasította azzal az indokkal, hogy keresőtevékenységet folytat, ezért nem minősül álláskeresőnek. Az alperes jogelődje a határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felperes az É.T. Kft. egyszemélyes gazdasági társaság alapítója és egyetlen tagja, ügyvezetője, és mivel e v...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a 2003. május 26. napján kelt - illetékkiszabásra 2003. május 27-én bejelentett - adásvételi szerződéssel megvásárolta egy "lakóház és udvar" minősítésű ingatlan 2496/6450 tulajdoni hányadát, 35 000 000 Ft vételár ellenében.
Az első fokon eljárt hatóság a 2004. március 10-én kelt fizetési meghagyásában kötelezte a felperest 2 038 084 Ft vagyonszerzési illeték, ezen belül ugyanilyen összegű illetékelőleg megfizetésére. A felperes e fizetési meghagyás jogerőre emelkedése előtt előte...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A B. Mérnöki Iroda Kft. 2012. április 12. napján cégalapítás bejegyzése iránti kérelmet nyújtott be a Cégbíróságon egyszerűsített cégeljárás keretében.
A cégbíróság a 2012. április 12. napján kelt végzésével a kérelmet elutasította.
Határozata indokolásában megállapította, hogy a bejegyzési kérelem kitöltése nem felelt meg a jogszabályoknak, mert a 13. rovatban és 01. rovatban eltérő a természetes személy születési éve; a szerződésminta alapján készült létesítő okirat nem felel meg a jogsza...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével az alperest a felperesi gazdasági társaság tagjai közül a Gt. 47. § (1) bekezdése alapján kizárta. Alperes érdemi védekezése alapján elsődlegesen vizsgálta alperes tagsági viszonyának fennállását, és megállapította, hogy a tagkizárási per megindításáról szóló határozat meghozatalát megelőzően, 2010. október hó 22. napján történt üzletrész ajándékozási szerződés alapján a társasággal szemben az üzletrész hatályos átruházása nem történt meg...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes és az ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó A. Bank Zrt. megállapodása folytán a felperes tulajdonát képező Sz. belterületi, természetben az Sz., Széchenyi u. 29-31. sz. alatt lévő műemlék ingatlanban az A. Bank Zrt. bankfiókot működtetett.
A felperes mint eladó, valamint az F. Jelzálogbank Nyrt. mint vevő 2010. július 2-án szerződést kötöttek, melynek értelmében a vevő a felperestől megvásárolta az A. Bank Zrt. törzsrészvényeinek 100%-át, s ezzel annak kizárólagos tulajdonosává vált...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kártérítési per felperese a T. Kereskedelmi Kft., I. r. alperese Jasmina S., II. rendű alperes az E. Ltd., III. rendű alperes az L. Ltd., IV. rendű alperes az N. Ltd., V. rendű alperes John K., VI. rendű alperes a K. Ltd., VII. rendű alperes Dragan S. és VIII. rendű alperes az S. Kft.
A felperes jogi képviselője útján 2010. június 16-án indított keresetet az alperesekkel szemben 5 210 000 euró és ezen összegnek a "2010. január 14-ei felszólítás kézhezvételét követő naptól" a megfizetésig j...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Cégbíróság (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség elmulasztása miatt az állami adóhatóság értesítése alapján a Ctv. 87. § (1) és (2) bekezdése szerint hivatalból folytatott törvényességi felügyeleti eljárásban 2011. július 19-én meghozott végzésével a T. Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságot eltiltotta a további működéstől, megszűntnek nyilvánította, elrendelte kényszer-végelszámolását és kijelölte a végelszámolót. A határozat i...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatával a felperest 73 258 890 Ft hulladékbírság megfizetésére kötelezte. A határozattal szemben a felperes 2005. március 24. napján fellebbezést terjesztett elő, a fellebbezési eljárási illetéket nem fizette meg. A másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az Alkotmánybíróság a 29/2005. (VII. 14.) AB határozatában megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakb...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A peres felek az S.C. Kft. "fa." felperes, valamint az F. Ingatlan Kft. I. rendű, id. Cs. Zoltánné II. rendű és a C. Kft. III. rendű alperes, a per tárgya szerződés érvénytelenségének megállapítása.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a Fővárosi Bíróság a 2010. augusztus 17-én benyújtott kérelem alapján a felperes felszámolását 2011. március 25. napjára eső kezdő időponttal rendelte el, felszámolóként a C. Tanácsadó Kft.-t jelölve ki.
A felperes ügyve...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2007. február 4-én kötött adásvételi szerződéssel vásárolt egy ingatlant 400 000 Ft vételárért, amely után az elsőfokú illetékhatóság 40 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. Mivel a felperes tulajdonjogának bejegyzését a földhivatal jogerős elutasította, majd a megyei bíróság ítéletével a határozat felülvizsgálata iránt benyújtott keresetét elutasította, a felperes kérelmet nyújtott be a vagyonátruházási illeték törlése iránt.
Az elsőfokú illetékhat...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes a felperes 1979. október 26-ától fennálló munkaviszonyát 2008. október 22-ei rendkívüli felmondással megszüntette. A munkáltatói intézkedést az alperes képviseletében T. L. munkáltatói jogkör gyakorló vezető, illetve Sz. L. csoportszintű HR igazgató írták alá.
A felperes a keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kizárólag arra hivatkozással kérte, hogy az nem a munkáltatói jogkör-gyakorlótól származik.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, h...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az S. Győr Video TV Hifi Elektro Photo Computer Kereskedelmi Kft. 2012. február 6-án egyebek mellett a cégnevében és rövidített elnevezésében bekövetkezett változások bejegyzése iránti kérelmet terjesztett elő a Cégbíróságon (a továbbiakban: elsőfokú bíróság). A kérelem szerint a társaság új cégneve MEDIA MARKT Győr Video TV Hifi Elektro Photo Computer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, új rövidített elnevezése MEDIA MARKT Győr Kft.
Az elsőfokú bíróság hiánypótlást rendelt el, amel...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A hitelező 2010. szeptember 8-án kezdeményezte az adós felszámolásának elrendelését, arra alapítva, hogy az adós a hitelező 2010. május 2-án, június 3-án és július 3-án lejárt, összesen 63 920 168 Ft összegű követelését a hitelező 2010. augusztus 9-én kelt fizetési felszólítása ellenére nem egyenlítette ki (A 129-130, A 132-133, A 135-136 számú számlák). Előadta, hogy az adós a számla befogadását elismerte, de vitatta a követelést a hitelező mulasztása miatti elszámolásból eredő követelése mi...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Fényképészet – teljesítés helye

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

EU-BÓL új 1000 cm^3 motor vásárlása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink