156 találat a(z) szabály cimkére

Cikk

Az Európai Bizottság számára is világossá vált, hogy az utóbbi évek piaci viszonyainak változásai miatt szükségessé vált a jelenlegi uniós áfaszabályok egyszerűsítése és korszerűsítése. Az erre kidolgozott javaslatcsomag több területet is érint, többek között a számlakiállítás és elektronikus számlázás terén, amely a hazai adózók jelentős részére számottevő változást hozhat, kötelező lesz például az elektronikus számlázás és jelentősen lerövidül a kötelező számlakiállítási határidő is – írja sajtóközleményében a Deloitte.

Cikk

A visszaélések bejelentéséről szóló 2019/1937. számú EU-irányelv (Irányelv) rendelkezéseit a magyar jogba a 2023. évi XXV. törvény (Törvény) ültette át. A Törvénnyel kapcsolatosan számos gyakorlati kérdés felvetődik, miközben számos feladat vár a Törvényben meghatározott szolgáltatókra, vállalkozásokra, szervezetekre, köztük a visszaélések bejelentésére szolgáló belső csatorna kialakítása, a panaszok fogadásával és kezelésével foglalkozó szervezeti egység kijelölése vagy kiszervezése független partnernek, továbbá elkészíteni/elkészíttetni a belső szabályozás részeként számos dokumentumot, belső szabályzatot, tájékoztatót. Emellett belső képzést is tartani kell, hogy ismert legyen a szabályozás lényege az érintettek számára.

Cikk

Sokan akár egy hosszú hétvégére is, de ellátogatnak Ausztriába. Az osztrák rendőrök szigorúak, például ha valaki nem ragasztja fel az autópálya-matricát a szélvédőre, hanem csak odacsípteti, máris megbüntethetik – olvasható a police.hu-n.

Cikk

Az Európai Bizottság 2022. év végén terjesztette elő a HÉA Irányelv módosítására irányuló javaslat-csomagját. A cikksorozat első cikkében a javaslat előterjesztésének okait vizsgáltuk meg, és elemeztük azokat a területeket, amelyeket a módosítás érinteni fog. Azt ezt követő cikkben a számlázási szabályok változásait vettük górcső alá. Jelen cikkben a személyszállítási- és szálláshelyszolgáltatási platformokat érintő szabályokat fogjuk megvizsgálni.

Cikk

Az Európai Bizottság 2022. év végén terjesztette elő a HÉA Irányelv módosítására irányuló javaslat-csomagját. A cikksorozat első cikkében a javaslat előterjesztésének okait vizsgáltuk meg, és elemeztük azokat a területeket, amelyeket a módosítás érinteni fog. Jelen cikkben a számlázáshoz kapcsolódó szabályokat ismertetjük.

Cikk

Az általános forgalmi adó alanyainak a termékértékesítéseikről, szolgáltatásnyújtásaikról bizonylatot kell kibocsátaniuk. Információs füzetében ennek az alapvető szabályait ismerteti a NAV. A figyelembe veendő előírásokat az általános forgalmi adóról szóló törvény (áfatörvény), valamint az e törvény alapján kiadott rendeletek tartalmazzák.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink