156 találat a(z) szabály cimkére

Cikk

Az ellenőrzött munkavállalók 62 százalékát, mintegy 22 600 embert foglalkoztattak szabálytalanul idén az első negyedévben, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának tájékoztatásából.

Cikk

Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy Magyarországon betiltották a játékautomaták üzemeltetését a kaszinókon kívül – így határozott csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság, amely ugyanakkor a magyar igazságszolgáltatáshoz utalja vissza annak eldöntését, hogy ez valóban így van-e.

Cikk

A Nagybani piacon tartott ellenőrzés-sorozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több társhatósággal együtt 2014 augusztusában. A vizsgálatokat a pénzügyőrök mellett adóellenőrök, a Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, a NÉBIH, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai végezték.

Cikk

Meghatározott munkáltatói körben még kollektív szerződésben sem lehet eltérni a munka törvénykönyvében rögzített szabályoktól. Összefoglaltuk a köztulajdonban álló munkáltatókra vonatkozó speciális munkajogi előírásokat.

Cikk

A mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályok betartására szólította fel csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországot, második szakaszba léptetve ezzel a kötelezettségszegési eljárást. A testület a BruxInfo értesülései szerint az elektronikus útdíjrendszer létrehozásáról szóló megbízási szerződés kapcsán is hivatalos felszólító levelet küldött a kormánynak, elindítva ezzel a jogsértési eljárást.

Cikk

Kedd estétől csak a mezőgazdasági igazgatási szerv végezheti el a földárverést, ha annak feltételei március 14. után következtek be vagy már azt megelőzően bekövetkeztek ugyan, de az ingatlan értékesítése még nem történt meg, és a tulajdonjog is csak ilyen árverés alapján jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny 2014. évi 57. számában jelent meg.

Cikk

Egy évvel meghosszabbodnának a szociális foglalkoztatási támogatási szerződések és módosulnának a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók támogatásának szabályai – összefoglaltuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett, véleményezhető kormányrendelet-tervezetek legfontosabb újdonságait.

Cikk

A tavalyi év utolsó napjaiban hirdették ki azt a „salátatörvényt”, amely jelentősen módosítja a társasági jogi és cégeljárási szabályokat. Az alábbiakban a módosító törvény legfontosabb következményeit ismertetjük. Az új szabályok többsége 2012. március 1-jén lép hatályba.

Cikk

A reklámszabályokat is tartalmazó, úgynevezett médiaalkotmány is megváltozik január 1-jétől, miután az Országgyűlés távszerencsejáték-adó bevezetéséről döntött és ahhoz kapcsolódva szabályozta az online szerencsejátékot: a hirdetési tilalom alá vont termékek köre kiegészül az adóhatóság engedélye nélkül szervezett távszerencsejátékkal.

Cikk

Alig több mint 1 hónapja lépett életbe az Európai Unió Tanácsának a 282/2011/EU rendelete a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról. Egyes vélemények szerint azóta „horror” van az áfázásban, mások tragédiát emlegetnek. A rendelet ugyanakkor pontosít olyan kérdéseket, mely korábban nem voltak egyértelműek, s kötelező szabályokat fogalmaz meg az alkalmazásra vonatkozóan. Ez is haladás, legalább egyes kérdések tisztázódtak, igaz -- ezáltal -- új problémák keletkezése sem kizárt. Ezért is érdemes kiemelni a fő szabályokat, lényeges változásokat.

Cikk

Az utóbbi hetekben kiszivárogtatott hírként jelent meg, hogy a Széll Kálmán Tervben megfogalmazottakkal összhangban a korhatár előtti öregségi nyugdíjrendszer átalakításakor – e kör jövedelemszerző tevékenységét tovább korlátoznák, illetve megszüntetnék. Összefoglaltuk, mik a hatályos szabályok.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink