27 találat a(z) pénzügy cimkére

62 kiló drogot találtak egy autóban Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 62 kilogramm dizájnerdrogot (exstasy) találtak egy személyautóban, az M1-es autópályán – közölte a vámhivatal szerdán kora reggel az MTI-vel.

Holnap startol az 5. PénzSztár Cikk

1240 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, október 12-én indul a PénzSztár verseny. Az idén már ötödik alkalommal – a Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével – megrendezendő megmérettetés neve megváltozott.

Ő a 2017-es közgazdasági Nobel-díjas Cikk

Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat.

Nonprofit szervezetek pályázhatnak közfoglalkoztatottak pénzügyi oktatására Cikk

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a nonprofit intézmények október 5-éig nyújthatják be elképzeléseiket.

Ha pénzügyekről tájékozódna, újabb irodákat kereshet fel ingyen Cikk

Újabb két irodával gyarapodott a pénzügyi fogyasztóvédelmi szolgáltatást nyújtó – s az elmúlt években bő negyvenezer fogyasztónak tanácsot adó – vidéki Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat, közölte az MNB. Az immár Szolnokon és Tatabányán is ingyenesen elérhető irodák révén a lakosság 11 megyeszékhelyen kap szakértői válaszokat pénzügyi kérdéseire. A jegybank még idén valamennyi megyeszékhelyen hasonló ügyfélpontokat kíván megnyitni.

Pénzügyek: ki a tudatosabb, a nők vagy a férfiak? Cikk

A magyar nők sokkal tudatosabban bánnak a pénzzel, mint a férfiak, a nők több mint fele nem vásárolna tartós fogyasztási cikkeket hitelre – derül ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

Szélesítik a pénzügyi ismeretek iskolai oktatását Cikk

A pénzügyi és vállalkozási ismeretek iskolai terjesztésének szélesítéséről írt alá megállapodást az EMMI oktatásért felelős államtitkára a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Bankszövetséggel, a Pénziránytű Alapítvánnyal és a Junior Achievement Alapítvánnyal az idei pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, a Pénz7 program keretén belül.

Csaknem 4000 középiskolás versenyez, ki tud többet a pénzügyekről, a gazdaságról Cikk

936 négyfős középiskolás csapat részvételével, október 13-án indul a legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár. Az idén negyedik alkalommal – a Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével – megrendezendő verseny fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A győztes csapat tagjai 100-100 ezer forinttal és egy-egy okostelefonnal gazdagodnak.

Ki tud többet a pénzügyekről? Újra indul a PénzSztár Cikk

Mi a kockázat? Mit jelent a home banking? Melyik országban adják ki a Financial Times-t vagy az Izvesztyiját? Mi a merkantilizmus lényege? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések, játékos helyzetgyakorlatok során tehetik próbára tudásukat, kreativitásukat, együttműködési és előadói készségeiket azok a diákok, akik részt vesznek a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen.

Olasz, román, moldáv cigicsempészek – jó fogás Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Letenyénél és az M7-es autópályán is jó fogást csináltak: olasz és román kocsiban is csempészett cigikre bukkantak.

Kinek az adó, kinek a halasztott adó okoz fejfejást Cikk

Az adótörvény 2010. évi változásai a hazai Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint készült kimutatásokat sem hagyják érintetlenül. A leggyakrabban a halasztott adó elszámolása okozhat fejfájást.

Új áfaszabályozás a láthatáron, készülhet a pénzügyi szektor Cikk

Alig száradt meg a tinta az új áfatörvény lapjain, máris megjelent a láthatáron a pénzügyi szolgáltatások áfakezelésének átfogó, közösségi szintű revíziója. A brüsszeli menetrend szerint – amennyiben a közelmúltban beterjesztett javaslati csomagot elfogadják – a mélyrehatóan újraszabályozott pénzügyi áfakörnyezet 2010-ben lép életbe, és ez a reform várhatóan újabb kihívások elé állítja a hazai pénzügyi szolgáltatókat. A reformok hátterét és a javaslat várható hatását a PricewaterhouseCoopers (PwC) szakértői elemezték.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink