51 találat a(z) pénzügy cimkére

Cikk

Fiataloknak szóló versenyt hirdet a Pénzügyminisztérium (PM) ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel – jelentette be Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint a Diákhitel Központ Zrt. is.

Cikk

A gazdaságvédelmi operatív Törzs ülésén ma a pénzügyek intézését könnyítő javaslatokról tárgyaltak. A Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium javaslataira építve 6 pontot fogadott el a törzs, ezek mindegyike egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter Facebook oldalán videóban ismertette ezeket.

Cikk

Az évek óta sikeres „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” című pénzügyi tudatosságfejlesztő ötletpályázatra idén megújult formában, videóbejegyzések készítésével jelentkezhetnek az egyetemisták – olvasható az MNB honlapján. Az MNB és több vezető hazai felsőoktatási intézmény közös pályázatára május közepéig küldhetők be az alkotások.

Cikk

Megtizedelnék a vállalatok az adó- és pénzügyi tevékenységekre fordított kiadásaikat – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető bevonásával készült globális felméréséből. A döntéshozóknak alapjaiban kell újragondolniuk pénzügyeik kezelését, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel és az egyre szorosabban összekapcsolódó nemzetközi adórendszerrel.

Cikk

Október 8-án éjfélig jelentkezhetnek hazai és határon túli magyar középiskolások az idén immár hatodszorra megrendezendő PénzSztár versenyre. A négyfős győztes csapat tagjainak jutalma fejenként 100-100 ezer forint, egy-egy okostelefon, valamint az, hogy részt vehetnek egy szakmai képzésen.

Cikk

A legfiatalabb generáció a legoptimistább, ha pénzügyekről van szó; a magyar fiatalok jellemzően váratlan kiadásokra és ingatlanvásárlásra takarékoskodnak legtöbbet – derült ki az Intrum európai fogyasztói fizetési jelentéséből, amely a 18-24 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait vizsgálta.

Cikk

Szeptembertől a pénzügyi tudatosságot erősítő feladatok is bekerülnek az általános iskola 5. és 6. osztálya számára készült matematika munkafüzetekbe; a példákat a Pénziránytű Alapítvány dolgozta ki – közölte Szolnokiné Pap Judit, az alapítvány vezető kommunikációs szakértője ma az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 62 kilogramm dizájnerdrogot (exstasy) találtak egy személyautóban, az M1-es autópályán – közölte a vámhivatal szerdán kora reggel az MTI-vel.

Cikk

1240 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, október 12-én indul a PénzSztár verseny. Az idén már ötödik alkalommal – a Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével – megrendezendő megmérettetés neve megváltozott.

Cikk

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a nonprofit intézmények október 5-éig nyújthatják be elképzeléseiket.

Cikk

Újabb két irodával gyarapodott a pénzügyi fogyasztóvédelmi szolgáltatást nyújtó – s az elmúlt években bő negyvenezer fogyasztónak tanácsot adó – vidéki Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat, közölte az MNB. Az immár Szolnokon és Tatabányán is ingyenesen elérhető irodák révén a lakosság 11 megyeszékhelyen kap szakértői válaszokat pénzügyi kérdéseire. A jegybank még idén valamennyi megyeszékhelyen hasonló ügyfélpontokat kíván megnyitni.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink