5335 találat a(z) nav cimkére

Adóellenőrzés egy börtön vegyesboltjában Cikk

Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője vasárnap.

Vaterázás: hogyan adózunk 2012-ben? Szakértői Kommentár

A közvéleményt élénken foglalkoztatja a kérdés: hogyan kell adózni a vaterás értékesítések után. A kérdést az tette aktuálissá, hogy sokan jövedelmük kiegészítésére használták fel az internetes aukciós portálokat. Közöttük nagyon sok munkanélküli, gyesen, gyeden lévő van, akik számára szinte ez az egyetlen jövedelemszerzési forrás. Persze megjelentek olyanok is, akik a törvényi szabályozatlanságot kihasználva előnyt kívántak kovácsolni a helyzetből.

Több és "eredményorientáltabb" adóellenőrzés várható 2012-ben Cikk

Jövőre az eddiginél nagyobb számú és "eredményorientáltabb" adóellenőrzés várható a Deloitte szerint, és az adótanácsadó arra is felhívja a figyelmet, hogy 2012 januárjától a bírságok is jelentősen emelkednek.

Idén 78 milliárd forintos áfacsalást tártak fel a hatóságok Cikk

November végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete 2354 adócsalás és 530 csalás miatt indított büntetőeljárást, ezek elkövetési értéke 78,31 milliárd forint, illetve 16,68 milliárd forint volt, az eljárások között meghatározó az általános forgalmi adót (áfa) érintő ügyek száma - írta a Magyar Nemzet kedden.

Járulékfizetés alóli mentesség: hol az ellentmondás? Szakértői Kommentár

Változik januártól a járulékfizetés alóli mentesség szabályozása, a tagdíjbevallási kötelezettség módja, s a kiskorúak egészségügyi ellátával kapcsolatban is tartalmaz pontosításokat a jövőre életbe lépő törvény.

Nőtt a vám- és pénzügyőri ellenőrzések hatékonysága az Észak-Alföldön Cikk

Fele annyi ellenőrzéssel másfélszer több jogsértést tártak fel a vám- és pénzügyőrök az Észak-Alföldön az idén decemberig, mint 2010-ben - mondta Mező Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Több hetes razziára készülnek a pénzügyőrök és az adóellenőrök Cikk

Razziáznak az elkövetkező hetekben a pénzügyőrök és az adóellenőrök Észak-Magyarországon, az év végi ünnepek közeledtével jószerivel minden kereskedelmi egység számíthat ellenőrzésre - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

A NAV közzétette a decemberben elszámolható üzemanyagárakat Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban decemberben alkalmazható üzemanyagárakat.

Az MSZP nem örülne a NAV-os leépítéseknek Cikk

Az MSZP szerint akár több ezer fős létszámleépítés lehet a következménye annak, hogy - a költségvetési javaslat szerint - a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi kiadásait 2012-ben hárommilliárd forinttal csökkenti. Ez a jelenlegi leterheltség tükrében elfogadhatatlan, és ellentétben áll az adóbevételek behajtásának növekvő hatékonyságát ígérő kormányzati propagandával - közölte az ellenzéki párt.

Módosította a NAV a gázolaj novemberben elszámolható árát Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a korábban közzétett 391 forintról 407 forintra módosította a gázolaj novemberben elszámolható árát, miután 2011. november 1-jétől az üzemanyag célú gázolaj jövedéki adója megemelkedett.

Népegészségügyi termékadó befizetése Esemény

Játékadó befizetése Esemény

Társasági adóelőleg (havi, negyedéves) befizetése Esemény

Eva-előleg befizetése Esemény

Társasági adóelőleg feltöltése Esemény

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bontásból származó vasanyag értékesítése II.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Lakásépítési áfa és FAD a vállalkozói lánculatban

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás áfásan, majd értékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink