hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóellenőrzés egy börtön vegyesboltjában

  • MTI

Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője vasárnap.

Jegyinák Attila tájékoztatása szerint a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le a büntetés-végrehajtási intézet kiskereskedelmi üzletében.
   
Az ellenőrök egy szombati napon érkeztek a börtönbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhattak. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a börtön egyetlen boltjában, a fogvatartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez azon a szombaton is így történt az inkognitóban lévő adóellenőrök társaságában. A közértesek már több mint százezer forintnyi árut kiadtak, de a pénztárgépet nem használták, és az áttételes vásárlást egy füzetben követték.
  
Az azonnal lefoglalt pénztárgépi kontrollszalag, a jegyek, az áruk megvételét számon tartó füzet, valamint a könyvelési dokumentumok összevetése után kiderült, hogy tavaly nyár óta, összesen hatmillió forint bevételről nem adtak nyugtát, és a forgalmat nem rögzítették a pénztárgépben. Mint kiderült, a boltvezetők nemcsak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek - közölte a szóvivő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink