299 találat a(z) munkába járás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk dolgozója tömegközlekedéssel jár be a munkahelyre egy, a céghez közeli kisvárosból. A személyes iratait áttekintve megállapítottuk, hogy a „Lakcímet igazoló hatósági igazolvány”-on ez a közeli kisváros nem szerepel. Oka, hogy nem jelentkezett át az okmányirodánál a korábbi (lényegesen messzebb lévő szülői városból), s ezt nem is kívánja megtenni. Ilyen esetben elfogadható-e, hogy lenyilatkoztatom, jelenleg pontosan mi az ideiglenes (okmányirodába be nem jelentett) lakcíme, s így azt figyelembe tudom venni a távolsági bérletének elszámolása során mint „lakhelyet”? Hogyan tudok meggyőződni a nyilatkozatának a valódiságáról? – A busztársaság által kiállított számla s bérlet egy típusán van távolsági viszonylat feltüntetve is, másik típusán viszont csak kilométer szerepel (viszonylat sehol). – Amennyiben vonattal járna be a dolgozó, szintén megfigyelhető a kétfajta dokumentáció (attól függ, mekkora méretű településen veszi meg a bérletet). Kérném a fentiekben szíves segítségüket. Üdvözlettel: Előfizető

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Amennyiben a munkáltató a munkába járás költségét kilométerenként 15 forinttal téríti, a 9 és 15 forint közötti részre van-e valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség?

Kérdés

Egy budapesti telephellyel rendelkező cég Budapesten bérel egy ingatlant, melyben az alkalmazottak laknak. Az alkalmazottak állandó lakcíme egy vidéki városban van. A vállalkozás az alkalmazottaknak a munkába járáshoz biztosít helyi bérletet. Ebben az esetben kell-e cégnek a helyi bérlettérítés után után szja-t és ehót fizetni?

Kérdés

Kérdésem munkába járással kapcsolatos. A MÁV Start Klub kártyacsalád keretén belül a Start Klub Bónusz Kártya megfeleltethető havi bérletnek? A munkáltató a kártya után meg kell, hogy fizesse a kötelező járulékot, de elszámolható-e úgy, hogy a munkavállaló a kártya összegének a 14%-át fizetné meg (mint a bérletek esetében, mint munkába járás)? Tehát a munkáltató a 96%-át téríti a kártyának.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk dolgozói személyautóval járnak munkába. Az 1. számú dolgozó saját gépjárművével hozza a 2. számú dolgozót, ugyanazon településről. A munkáltató köteles-e megfizetni a 2. számú dolgozó részére megfizetni a 9 forint/km költségtérítést, vagy csak adhatja azt? Válaszadását előre is köszönöm!

Cikk

Január közepén váratlanul módosította a kormány a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló rendeletet. Változott a szocho mértéke, így hozzá kapcsolódó kedvezmények is, módosultak a táppénz, a gyed szabályai. Nagy felbolydulást eredményezett a székhelyszolgáltatók bejelentése körüli mizéria.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Dolgozónk olyan helységben lakik, ahonnan a munkahelyre tömegközlekedési eszközzel is be tud járni. Az ügyvezető engedélyezte neki a gépkocsival történő munkába járást. Saját gépkocsija nincs, édesapja gépkocsijával jár. Lehetséges-e ebben az esetben elszámolni a 9, vagy 15 forintot?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vecsési székhelyű munkáltató a dolgozójának munkába járáshoz bérleteket térít. A dolgozó budapesti lakos. BKV-bérlet és egy Volánbusz-bérlet szükséges a munkába járásához. Mi minősül helyinek és mi helyközinek ez esetben? Melyik bérlet, a BKV vagy a vecsési volánbuszos bérlet adható a munkáltató és a munkavállaló szempontjából adómentesen? Köszönettel várom válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Surányi Imréné! Ezúton is köszönöm előző válaszát munkába járás költségtérítésével kapcsolatban, viszont ehhez kapcsolódóan lenne még két kérdésem: 1.) Idézek az Ön válaszából: "a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van". A fentiek alapján óvodás korú gyermek esetén nem jár 15 forint/kilométer adómentes költségtérítés? (Ez kicsit furcsa.) 2.) Jól tudom-e, hogy ez a kormányrendelet 2017. január 13-án lett kihirdetve, és csak a kihirdetést követő 3. hónap első napjától lesz hatályos, vagyis 2017. április 1-jétől? Köszönettel várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég munkavállalója kapott céges személyautót üzleti ügyek intézésére. Amíg üzleti célra használta, addig kiküldetési rendelvénnyel számolták el a költségtérítését. Viszont kiderült, hogy magáncélra is használja (pl. munkába járáshoz), ezekre, úgy tudom, nem lehet ilyet alkalmazni. Ilyenkor lép életbe a 9 Ft/km-es költségtérítés? Ha igen, akkor igaz, hogy idén már 15 Ft/km, ami adómentesen számolható el? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Lepsényi Mária! Először is szeretném megköszönni válaszát a "Munkába járás költségtérítése az szja- és az áfatörvény szemszögéből" elnevezésű kérdésemre. A választ olvasva felmerült bennem egy kérdés a csoportos személyszállítás kapcsán: mivel bérelt személygépkocsikról van szó, melyekkel kizárólag munkába járás történik, ezért, ha üzembentartóként a bérlő szerepelne a bérelt gépkocsik hivatalos irataiban, akkor alkalmazható-e az szja törvény 3. § 63. pontjának a) bekezdése? Ha igen, akkor a kizárólag munkába járáshoz használt személygépkocsi bérleti díjának áfája levonásba helyezhető? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogyan kell értelmezni a 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § (1) b) pontját az 5. §-t is figyelembe véve? Azaz a 4. § (1) bekezdés szerint, ha a munkavállaló csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közigazgatási határon belül történő közösségi közlekedést, akkor a személygépkocsival történő munkába járás minősíthető-e munkába járás költségének? Illetve az Szja törv. 25. § (4) bekezdése kizárja-e azt, hogy a jövedelem kiszámításánál ezt nem kell figyelembe venni [Szja törv. 25. § (2)]?.Röviden: a 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § (1) b) pontja szerint elszámolt költségtérítés számíthat-e az Szja törv. 25. § (2) bekezdése szerint elszámolt, nem adózó költségtérítésnek?

Kérdés

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló rendelet módosítás [335/2016. (XI. 11.)] szerint a munkába járás fogalma kiegészült: 2. § ab) a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, illetve a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét – annak földrajzi elhelyezkedése miatt – sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni, vagy olyan helyi közösségi közlekedési eszközzel tudja elérni, amelynek közlekedési útvonalát kifejezetten a település külterületén lévő munkáltató elérhetőségének biztosítása miatt létesítették vagy módosították; Önadózó újságban értelmezés: ide tartoznak egy város külterületén lévő zöldmezős beruházáshoz közlekedő buszjáratok. A külterület értelmezését csak ingatlan-nyilvántartásban találtam meg: külterület a helységnek a belterület határán kívül eső része. Cégünk a város szélén, határán fekvő ipari parkban van (zöldmezős beruházás), a földhivatali tulajdoni lapon a terület belterület, viszont az ipari parkban csak cégek vannak, ide közvetlenül csak munkavégzés céljából, a munkavállalók munkahelyéhez eljutása miatt jár helyi buszjárat. Kérem szépen segítségét: – munkába járásnak minősül-e és a munkáltatónak kötelező-e a dolgozónak ezen munkába járást megtéríteni adómentesen, bérlet vagy gépkocsi esetén, vagy – nem minősül munkába járásnak és a dolgozónak fizetett térítés (bérlet) egyéb bérjellegű juttatásként, 43,66%-kal adóköteles.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék választ kapni a következő, felmerült problémámra. Kft. bérel autókat egy lízingbe adó cégtől. A bérleti díj áfáját visszaigényeljük. Mit kell tennünk abban az esetben, ha ezeket az autókat a munkavállalók nem csak céges ügyben használják, hanem ezzel mennek haza is, illetve jönnek dolgozni, mert a hajnali munkakezdés miatt, illetve a távolság miatt nem tudnak másképpen bejárni. Ilyenkor mit kell tennünk az áfalevonással, illetve kell-e szja-t fizetni utána, például mint béren kívüli juttatás után? Köszönöm a választ előre is.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő kérdéssel kapcsolatban kérem segítségét: mennyi munkába járási utazási költségtérítést fizethetek kilométerenként adó- és járulékmentesen azon munkavállalóimnak, akik a közösségi közlekedést is igénybe vehetnék, de ők a gépkocsival történő munkábajárást választották közigazgatási határon kívülről? Köszönettel várom válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatott - Értékesítői ösztönzői program

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink