125 találat a(z) minimum járulék cimkére

Cikk

Noha azt hihetnénk, hogy az új Tbj. 27. paragrafus (2)–(3) bekezdéseiben foglalt szabályokkal összefüggésben már minden lehetséges probléma terítékre került, az első éles bevallás készítése során újabb kérdések merültek fel. Cikkünkben ezeket vesszük sorba, hozzátéve, hogy olyan élethelyzetekről van szó, amelyekre sem a jogszabály, sem pedig a NAV vonatkozó tájékoztatói (például a szeptember 10-én a honlapon megjelent, munkáltatóknak szóló minimális járulékfizetéssel kapcsolatos tájékoztatója) nem térnek ki.

Cikk

Szeptember 1-jétől már „élesben” kell alkalmazni a munkaviszonyban álló dolgozók minimum járulékfizetésére vonatkozó szabályokat. Az ezzel kapcsolatos kérdések azt jelzik, hogy sokak számára nem egyértelmű néhány előírás értelmezése. Különösen igaz ez a többes – munkaviszony mellett fennálló egyéni vagy társas vállalkozói – jogviszony esetében.

Cikk

Július 15-étől számos pontjában módosult a július 1-jén hatályba lépett új Tbj. (2019. évi CXXII. törvény). E változások között vannak nagyobb horderejűek (mint például a munkaviszonyban álló dolgozókra vonatkozó minimum járulékfizetés bevezetésének szeptember 1-jére történő halasztása), de akadnak „apróbbak” is, amelyek szinte elbújnak a jogszabályt olvasók szeme elől. A következőkben elsődlegesen ezekkel foglalkozunk, kitérve néhány, sokak számára problémát jelentő kérdésre.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

80 százalékos költséghányad ÖVTJ szerint

Lepsényi Mária

adószakértő

Beiskolázási támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink