Vesztegetési botrány az Európai Parlamentben

  • MTI

A belga szövetségi ügyészség azzal gyanúsítja a kínai Huawei vállalat lobbistáit, hogy több volt és jelenlegi európai parlamenti (EP-) képviselő megvesztegetésével jogellenesen befolyásolhatták az uniós parlament döntéshozatali folyamatait; csütörtök délután lepecsételték az uniós parlament két asszisztensének brüsszeli irodáját, egy gyanúsítottat letartóztattak – tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A belga rendőrség megvesztegetés, hamisítás, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával tartott házkutatást Belgiumban és Portugáliában csütörtök reggel egy, az Európai Parlamentet érintő újabb korrupciós ügyben. A gyanú szerint a Huawei kínai távközlési vállalat próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalban.

A belga napilap internetes oldala szerint a belga szövetségi ügyészség délután kiadott közleményében megerősítette: „a Huawei lobbistái mintegy tizenöt volt és jelenlegi európai parlamenti képviselőt vesztegethettek meg a kínai távközlési vállalat kereskedelempolitikájának támogatása érdekében”. Az ügyészség bejelentette, hogy a nyomozás részeként az ügyben eljáró bíró azt kérte: pecsételjék le két, az ügyben állítólagosan érintett parlamenti asszisztens irodáját Brüsszelben. Egy gyanúsítottat Franciaországban előállítottak, az ügyészség által kiadott európai elfogatóparancs alapján – tájékoztattak. A nyomozók szerint a lobbisták bűncselekményeket követhettek el azzal, hogy megvesztegették a törvényhozókat.

„A vesztegetéseket feltehetően rendszeresen és nagyon diszkréten, 2021-től napjainkig, és különféle formában folytatták” – fogalmaztak. Az ügyészség szerint a lobbisták be nem jelentett nagy összegű készpénzes kifizetésekkel és nagy értékű ajándékokkal érték el a politikusok befolyásolását. Jegyeket ajándékoztak labdarúgó mérkőzésekre, vagy a kínai vállalat érdekeinek érvényesítéséért cserébe minden költséget fedező kínai utazásokat biztosítottak. A botrányban érintett politikusok legalább egyikének kifizetése egy portugál cégen keresztül történt – írták.

Az ügyészek úgy vélik, hogy a kifizetések egy részét üzleti kiadásoknak álcázhatták, és bizonyos esetekben harmadik félen keresztül intézték. Az Európai Parlament közölte: figyelembe veszik az információkat és teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal. Az ügy mintegy két évvel a Katargate néven ismertté vált, az uniós parlamentet érintő korrupciós botrány után robbant ki, amelyben a gyanú szerint Katar és Marokkó próbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát. A 2022 decemberében ismertté vált vizsgálat során többeket letartóztattak Brüsszelben, köztük Eva Kailit, az EP görög szocialista alelnökét és Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le egyebek mellett Panzeri és Kaili otthonában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú alapítvány taofizetés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ügyvédi Iroda beolvadása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Egy munkáltatónál több jogviszony

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink