91 találat a(z) mesterséges intelligencia cimkére

Cikk

Az elmúlt hat hónap adatai alapján dinamikusan terjednek az Android rendszereket érintő pénzügyi fenyegetések, valamint a mobilbankoláshoz kapcsolódó kártékony programok, az ESET kiberbiztonsági cég elemzése szerint az adattolvajok most már egyre többször a mesterséges intelligenciát, a generatív AI-eszközöket is felhasználják támadásaik során – közölte az MTI.

Cikk

Az emelkedő megélhetési költségek miatti szegénység növekvő szintje, a demokrácia elleni tartós fenyegetések, a széles körben elterjedt rasszizmus és a migrációval összefüggő kihívások veszélyeztetik az alapvető jogok védelmét Európában – írta az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében, közölte az MTI.

Cikk

Az Európai Unió elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) rendeletet (EU AI Act), amely hamarosan hatályba lép, illetve belátható időn belül alkalmazhatóvá is fog válni. Addig is van azonban számos olyan, már létező jogi kötelezettség, amelyre a vállalkozásoknak ügyelniük szükséges. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük csokorba a német adatvédelmi hatóságok közös MI iránymutatása alapján.

Cikk

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25 százalékos bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte – derül ki a PwC sajtóközleményéből.

Cikk

Az Európai Parlament 2024. március 13-án megszavazta az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvényét, az EU AI Act-et. A szabályozás a mesterségesintelligencia-alkalmazásokat gyártó, illetve felhasználó vállalkozásokra egyaránt vonatkozik, fontos szerepet játszik a marketing és értékesítés, a vezetőidöntés-támogatás, a saját termékek és szolgáltatások fejlesztése, az informatikai folyamatok automatizálása, az ügyfélszolgálati tevékenységek, a kockázatelemzés és -kezelés területén, továbbá a HR folyamatok digitalizációjában. Az EU AI Act több szempontból is hasonlít a GDPR szabályozási rendszerére. A szabályozás alkalmazhatóságát egy hosszabb, 36 hónapos felkészülési idő előzi meg. Ez azonban – eltérően a GDPR-tól – nem jelenti azt, hogy 3 évig a szabályozással nem lesz dolgunk. Bizonyos rendelkezéseket ugyanis már 6 hónap elteltével alkalmazni szükséges. Ezt követően a végső alkalmazási időpontig az egyes szabályozási egységek fokozatosan válnak alkalmazhatóvá. További hasonlóságot jelent a kockázatalapú megközelítés, illetve a kiszabható bírságok rendkívüli mértéke is.

Cikk

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, derül ki a K&H sajtótájékoztatójából.

Cikk

Az Európai Parlament 2024. március 13-án megszavazta az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvényét, az EU AI Act-et. A szabályozás a mesterségesintelligencia-alkalmazásokat gyártó, illetve felhasználó vállalkozásokra egyaránt vonatkozik, fontos szerepet játszik a marketing és értékesítés, a vezetőidöntés-támogatás, a saját termékek és szolgáltatások fejlesztése, az informatikai folyamatok automatizálása, az ügyfélszolgálati tevékenységek, a kockázatelemzés és -kezelés területén, továbbá a HR folyamatok digitalizációjában. Az EU AI Act több szempontból is hasonlít a GDPR szabályozási rendszerére. A szabályozás alkalmazhatóságát egy hosszabb, 36 hónapos felkészülési idő előzi meg. Ez azonban – eltérően a GDPR-tól – nem jelenti azt, hogy 3 évig a szabályozással nem lesz dolgunk. Bizonyos rendelkezéseket ugyanis már 6 hónap elteltével alkalmazni szükséges. Ezt követően a végső alkalmazási időpontig az egyes szabályozási egységek fokozatosan válnak alkalmazhatóvá. További hasonlóságot jelent a kockázatalapú megközelítés, illetve a kiszabható bírságok rendkívüli mértéke is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület adománya utáni ajándékozási illeték

Pölöskei Pálné

adószakértő

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink