Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatás minden szintjén

  • MTI

Kína „MI plusz oktatás” program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken, tájékoztatott az MTI.

A tervek szerint 2030-ra átfogó, minden oktatási szintet lefedő MI-oktatási rendszert alakítanak ki, amely a szélesebb társadalom számára is elérhető lesz.

A program részeként felgyorsítják az MI-oktatás bevezetését az általános és középiskolákban, külön tantárgyak indításával, valamint a technológia más tantárgyakba való integrálásával. Emellett ösztönzik, hogy az iskolák tanórán kívüli foglalkozások és gyakorlati programok keretében is bővítsék a diákok ismereteit – áll a közleményben.

képlet, számolás, oktatás, mesterséges intelligencia
Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatás minden szintjén – a kép illusztráció
Forrás: Pixabay_Gerd Altmann

A felsőoktatásban az elképzelések szerint a mesterséges intelligencia az alapoktatás részévé válna minden hallgató számára. Az egyetemeket arra is ösztönzik, hogy interdiszciplináris képzéseket indítsanak, amelyek az MI-t más tudományterületekkel kapcsolják össze, valamint igazítsák képzési kínálatukat a gyorsan változó iparági igényekhez.

A terv kitér arra is, hogy az MI-t a tanítás támogatására használnák, például digitális eszközök alkalmazásával csökkentenék a pedagógusok terheit és javítanák a hatékonyságot. A technológiát a többi között a házi feladatok kezelésében, az értékelésben, valamint a tanulók kérdéseinek megválaszolásában és korrepetálásában is alkalmaznák.

Emellett az MI segítségével elemeznék a tanórai interakciókat is, hogy visszajelzést adjanak a tanároknak módszereik fejlesztéséhez. A javaslat szerint a technológiát a pedagógusok képesítési vizsgáiba és tanúsítási folyamataiba is beépítenék – tették hozzá, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön visszafizetése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Külföldi állampolgár adózása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Amazon, Google kapott jutalék

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink