138 találat a(z) mentesség cimkére

Kérdés

Gyakorlatban mi lesz a helyes eljárás több tevékenység végzése esetén (mentesített, és nem mentesített tevékenységet is folytató vállalkozó), ki kell számítani, hogy a mentesített tevékenységből volt-e a legtöbb (de legalább a 30%) bevétel? A hat hónapot a kihirdetés napját megelőző naptól, vagy teljes hónapokra 2019.01.01-2020.02.29., a megkapott pénz, vagy a kiszámlázott alapján kell majd meghatározni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A katás egyéni vállalkozók esetén, akiknek főtevékenysége szerepel a kihirdetett kormányrendeletben, lesz-e valamilyen kötelezettségünk nekünk, könyvelőknek, hogy ezt az adóhatóság felé jelezzük, bejelentsük? Vagy automatikusan fog működni, tehát, akinek a főtevékenysége szerepel a felsorolásban, azoknak ennek megfelelően kezeli majd a NAV a folyószámlájukat? És mi a helyzet azokkal a vállalkozókkal, akiknek több tevékenységi körük van, amiből van olyan, amelyik mentesített? Arról kaptunk már tájékoztatást, hogy fontos, hogy az adott tevékenységet végezze is, vagy az előző évi árbevételének a 30%-a abból származzon, és egyéb sorvezetőket találtam már, de az ő esetükben hogyan fog működni a mentesítés? Tehát konkrét eljárási szabályok léteznek már ezekben a kérdésekben? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem katás egyéni vállalkozó . Vállalkozását 2020.01.01-én indította. Tevékenysége nem üzlethez kötött egyéb vendéglátás. 30 év alatti vállalkozóvá válási pályázatot nyert. Tervei szerint büfékocsival rendezvényeken különféle sülteket árul. A kialakult helyzet miatt a lekötött rendezvényeket lemondták. Kérdésem az lenne , hogy rá is vonatkozik hogy nem kell fizetni a katát? Bevétele még nem volt Válaszukat köszönöm

Kérdés

T. Szerkesztőség! Katás egyéni vállalkozónak több tevékenysége van. A főtevékenység nem tartozik a kedvezményezett körbe. Kérdésem a legalább 30%-os szabály vonatkozik-e a katás vállalkozóra? 2019. évben 80% volt a bevétel manikür, műköröm tevékenységből. A főtevékenység TEÁOR nem lett módosítva. Ha a szabályt alkalmazhatom, hogyan kell nyilatkoznom, hogy ne legyen előírva az 50 000 Ft. A tevékenységet szépségszalonban bérelt helyen végzem. Az üzlet március elején bezárt. Köszönettel: Varga Éva

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kormány 61/2020. (III. 23.) rendelete szerint egy katás egyéni vállalkozó kőműves 4399-ES TEÁORRAL, erre nem mentesül a kata alól, de egyéb tevékenységként fel van tüntetve a burkolás TEÁOR 4333-mal, amire viszont vonatkozik a mentesség. A kérdésem az lenne, hogy így vonatkozik rá a kedvezmény, vagy sem? Köszönöm. SZÉCSÉNYI TAMÁS

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a katatörvény 8. §-ának (9) bekezdését hogyan kell értelmezni. Ha adott paragrafus a) pontja alapján (például 30 napon túli táppénz miatt) mentesül a katafizetés alól, a vállalkozásnak lehet-e bevétele azzal, hogy egyszerűsített foglalkoztatással más végzi a tevékenységet, nem a katás vállalkozó végez munkát személyesen (mert folyamatos szerződést telejesítenie kell)?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság a kkv törvény 3. § (4) bekezdése szerint nem minősül kkv-nak. Az innovációs törvény 15. § (2) bekezdése azonban a mentességek felsorolásakor csak a 3. § (2)-(3) bekezdése szerinti mikro- és kisvállalkozásnak minősülő gazdasági társaságot sorolja fel. Ennek alapján szerintünk nem kell innovációs járulékot bevallanunk és megfizetnünk. Jól értelmezzük a jogszabályt?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyházi jogi személy, amely hitéleti és vállalkozási tevékenységet folytat, jogosult lehet-e illetékmentességre személygépjármű-beszerzés esetén, ha a beszerzést megelőző évben a vállalkozási tevékenysége után fizetett taót, de a járművet kizárólag az egyházi, hitéleti tevékenységében használja? Milyen nyilatkozatot kell kiállítania?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő kérdést szeretném feltenni: Cégünk általában használt ingatlant venne magánszemélyektől, melyeket felújítanánk és általában magánszemélynek adnánk el. Kaphatunk-e erre illetékmentességet vagy kedvezményt? Vehetjük és adhatjuk áfa nélkül, mivel többnyire magánszemélyekkel üzletelnénk. Mi a helyzet, ha céggel üzletelnénk? A nyereséget ugyanúgy könyvelnénk el, mint bármilyen más nyereséget? Milyen tevékenységeket kell betenni a cég tevékenységi körébe? Valamint főtevékenységnek kéne betenni? Válaszát előre is köszönöm, U.Andrea

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózó költséghányada

Lepsényi Mária

adószakértő

Bevételi értékhatár

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlaneladás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink