304 találat a(z) költségvetés cimkére

Cikk

Ahogy arról a napokban hírt adtunk, augusztus közepétől EU-s szinten két irányelvi módosítás lépett hatályba a közös hozzáadottérték-adózás területén az itt tapasztalt, elsősorban a határokon átívelő adócsalások visszaszorítására. Mindkét módosítás azonos témában fogant, éspedig a fordított adózás alkalmazásának szélesítésében és bevezetésének könnyítésében. Közös jellemzőjük még, hogy a tagállamok számára az új irányelvi szabályok aprópénzre váltása nem kötelezettség, hanem lehetőség, és ha élnek ezzel, akkor is csak átmeneti jelleggel, végső soron 2018 végéig tehetik. A következőkben áttekintjük, hogy az előzmények ismeretében a fordított adózásra vonatkozó opciók milyen hatással lehetnek rövid távon a magyar áfa-szabályok alakulására.

Cikk

Az Európai Bizottság és a magyar kormány egymás után osztja ki egymásnak matematikából az elégtelent: a másik fél rosszul számol. Valójában senki sem számol, hanem e helyett becsült számokkal dolgozik. Pedig a korábbi évekről rendelkezésekre álló tényszámokból pontos értékeket határozhatunk meg. Csak akkor teljesülhet 2013-ban a 3 százalék alatti hiánycél, ha a 2013-as költségvetésben szereplő számok a helyükön vannak. De nincsenek a helyükön. A bevételi oldal nagyon ingatag. Például a szuperbruttó kivezetésének 100 milliárdos becsült költségvetési kihatása köszönő viszonyban sincs a korábbi évek tényszámaival

Cikk

További 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött szerdán a kormány annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Matolcsy György szerint a lépések fájdalmasak, de szükségesek ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.

Cikk

A szükségesnél nagyobb mértékűnek nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett 367 milliárdos jövő évi költségvetési kiigazítási csomagot, amely véleményük szerint tovább ronthatja a növekedési kilátásokat és emelheti az inflációt. A bejelentésre a forint és a részvényárfolyamok is gyengültek.

Cikk

A 2013-as költségvetési javaslat finanszírozási elképzelései az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint számszakilag kimunkáltak és megfelelően alátámasztottak, de a tervezetet számos bizonytalansági tényező övezi, amelyek sikeres és hatékony kezeléséhez elengedhetetlen a biztos finanszírozási háttér.

Cikk

Az Alaptörvény T) cikke értelmében kötelező magatartási szabályt csak a jogalkotó alkothat. Ennek ellenére elterjedt gyakorlat, hogy az adóhatóság az ellenőrzési eljárásaiban maga határoz meg kötelező magatartási szabályokat a törvényben nem szabályozott esetekben. Ezeket a kvázi jogszabályokat pedig eredményesen viszi keresztül a bíróságokon. Angyal József kommentárja.

Cikk

Kormányszóvivői tájékoztatón ismertette az "országvédelmi költségvetés" elképzeléseit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az egyik bejelentés szerint 150 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány 2012-ben a kétszázalékos általános forgalmi adó emeléstől.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink