304 találat a(z) költségvetés cimkére

Cikk

Elfogadta az Országgyűlés 124 igen, 55 nem szavazattal és 5 tartózkodással a 2018-as költségvetés összegző módosító javaslatát, ennek alapján az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének bevételi és kiadási főösszegét mintegy 11 milliárd forinttal megemelte, a deficit változatlan maradt. A jövő évi költségvetéshez elfogadott módosítások az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtatnak.

Cikk

Küzdeni fog a kohéziós politikára fordított kiadások megkurtítása ellen, bár ezt nem tudja teljességgel kizárni – jelentette ki pénteken Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa, aki azt is jelezte, a Brexit-tárgyalások miatt indítványozni fogja a következő pénzügyi időszakra vonatkozó bizottsági javaslat 2017 végéről 2018 nyarára történő elhalasztását.

Cikk

Kinek, és miért szűnik meg az utazási kedvezménye – kérdezte Józsa István az Országgyűlés mai ülésén. A szocialista képviselő kérdését arra alapozta, hogy a 2018-as költségvetési javaslat szerint az ideinél 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz jut utazási kedvezmények fedezetére.

Cikk

A kormány ma délután benyújtotta az idei költségvetést módosító törvényjavaslatot a parlamentnek. Az Országgyűlés honlapján közzétett módosító javaslat az államháztartás központi alrendszerének 2017. évi bevételi főösszegét 17 851,521 milliárd forintban, kiadási főösszegét 19 017,878 milliárd forintban, hiányát pedig 1166,357 milliárd forintban határozza meg.

Cikk

A tervezettnél magasabb bevételt vár a kormány az idei évben személyi jövedelemadóból, jövedéki adóból és lakossági illetékekből. A társasági adóból várt bevételi terv ugyanakkor jelentősen elmarad az eredeti várakozásoktól.

Cikk

Ma nyújtják be a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismerteti a tervezetet, amelyet a tárcavezető a munkából élők költségvetésének nevezett egy május elsejei rendezvényen.

Cikk

A 2018-as költségvetés tervezetét tegnap megküldték a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre. Az előterjesztés várhatóan jövő héten kerül az Országgyűlés elé, és június 15-éig dönt is róla a parlament.

Cikk

Összesen 3,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból az étel- és italautomaták bekötésére az adóhatósághoz, valamint kiemelt közúti projektekre – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Cikk

Elsősorban a foglalkoztatáshoz köthető bevételek növekedésének köszönhető, hogy a tavalyi költségvetési hiány lényegesen alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – mondta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A kormány adócsökkentési politikájának és eredményes költségvetési gazdálkodásának köszönhetően az államháztartás egészének hiánya 2016-ban ismét igen alacsonyan alakult és ezzel összefüggésben a GDP-arányos államadósság is érdemben csökkent – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adatokat ismertető sajtótájékoztatón. A tárcavezető a főbb számokról szólva elmondta: tavaly az államháztartás központi alrendszerének előzetes halmozott pénzforgalmi hiánya 848,3 milliárd forint volt, ami 389 milliárd forinttal alacsonyabb a 2015. évinél.

Cikk

Az utóbbi mintegy másfél évtized egyik legalacsonyabb hiányadatát láthatjuk 2016 július végén is, hiszen a központi alrendszer 464,8 milliárd forintos halmozott hiánnyal zárt – hangsúlyozza honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a rendőrség munkatársaival közösen mintegy 2700 doboz adózatlan cigarettát találtak egy magyar rendszámú gépjárműben Röszkén. A dohányterméket lefoglalták, az ügyben költségvetési csalás miatt indítottak büntetőeljárást.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiválás során szerzett jövedelem adózási időpontja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egészségkártya-elszámolás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink