70 találat a(z) kötelező cimkére

Cikk

Vannak olyan egészségügyi szolgáltatások, amelyek minden Magyarországon tartózkodó személynek biztosítási jogviszonytól függetlenül járnak. Ebbe a körbe tartoznak egyebek mellett a járványügyi ellátások. Tudni kell, hogy az egészségügyi törvény alapján az, aki saját magán vagy a gondozásában álló személyen fertőző betegség tüneteit észleli vagy erre utaló gyanúja van, köteles orvosi vizsgálatot kezdeményezni.

Kérdés

Az Mt. lehetőséget ad arra, hogy az életkor után járó pótszabadságot naptári évre kötött megállapodás alapján át lehet vinni a következő évre. Kérdésem, hogy a munkáltató megtagadhatja-e ezt a megállapodást, vagy kötelező megkötni? Köszönöm!

Kérdés

Egyik ügyfelem számlázó rogramot használ, mely alkalmas az elektronikus időbélyeg és minden egyéb kötelező előirás betartására. Viszont van ügyfele, aki visszejelzett, hogy nem kivánja a számlát elektronikus formában megkapni, ő ragaszkodik a postai úton elküldött és a kiállitó által aláirt számlához. Jogában áll a vevőnek ezt elvárni? Ugyanis nagy mennyiségü számláról van szó, annak postaköltsége jóval meghaladná a gazdaságosság határát. Kérem szives segitségüket, hogy kötelezővé teszi-e a törvény a vevő számára az elektronikus számla befogadását, avagy jogában áll megtagadni azt és a hagyományos számla formátumhoz ragaszkodhat-e.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem a következő: kereskedőként bélyegzőt kell használnom a vásárlók könyvébe, kérdésem, hogy a bélyegzőnek milyen kötelező tartalmi elemei vannak, továbbá, ha és amennyiben több üzlettel rendelkezem, akkor üzletenként az üzletek címére vonatkozóan külön bélyegzőket kell tartanom? Valamint kérem tájékoztatását, hogy milyen jogszabály vonatkozik a fenti kérdésemre! Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. az összes dolgozója részére kötelezővé szeretné tenni az angol nyelvoktatást, ez kötelezhető-e? Illetve munkaidőben történne az oktatás, ezért ezt az időt szeretnék ledolgoztatni, ezt megtehetik? Cégen belül történne az oktatás, és a cég finanszírozná. Előre is köszönöm válaszát!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Utólag kifizetett jövedelem

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Gyed melletti katás vállalkozás

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink