26713 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a 2003. szeptember 30. napján kihirdetett, illetve a másodfokú bíróság a 2004. május 27. napján meghozott ítéletével A. I. J. szíriai állampolgár terheltet felszámolás eredményének meghiúsításával járó csődbűntettben, mint társtettest mondta ki bűnösnek.
Ezért őt 500 napi tétel - napi tételenként 2000 forint összegű - összesen tehát 1 millió forint pénzbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint a terhelt és társa 1992. március 1. napjától 1998. december...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a 2001. április 12-én benyújtott keresetében az alperesnek a foglalkozási megbetegedésből eredő kárai megfizetésére való kötelezését kérte, jogcímként a vájvégi vájári munkakörben elért kereset és a tényleges jövedelem közötti különbözetet jelölte meg, és egyéb vagyoni károkat érvényesített (hűségjutalom, szénjárandóság ellenértéke), keresetét utóbb módosította. A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a 2001. július 6-ától 2002. október 31-éig terjedő időre marasztalta elmaradt ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2001. május 31-én kelt határozatában arra kötelezte a felperest, hogy egy alkalommal két percre függessze fel műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását, amelyet a felperes a határozat kézhezvételétől számított második napon 19 óra 04 perctől köteles végrehajtani.
A felperes keresetében a határozat felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését és a határozat azonnali végrehajtásának felfüggesztését kérte.
A végrehajtás körében arra hivatkozott, ho...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes 2001. február 16-ától 2001. május 15-éig, 2001. május 16-tól 2001. december 31-ig határozott időre szóló kinevezéssel alkalmazta a felperest közalkalmazotti jogviszonyban, asszisztens munkakörben. Az alperes 2001. december 13-án levélben arról tájékoztatta a felperest, hogy közalkalmazotti jogviszonyát 2002. január 15-éig meghosszabbítja, ezt követően azonban nem kívánja a felperest foglalkoztatni. Közölte, hogy ha a felperes a szerződéshosszabbítást nem írja alá, a határozott időr...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében iratellenes, téves és okszerűtlen ténymegállapítást sérelmezett, amely álláspontja szerint a másodfokú bíróság alaptalan következtetésére vezetett. Előadta, hogy a korábbi jogerős másodfokú ítéletet végrehajtotta, azonban arra nem volt köteles, hogy a felperest másokkal szemben kedvezőbb helyzetbe hozza. A felek közös megegyezéssel módosították a felperes munkaszerződését, a bolt forgalmában időközben bekövetkezett változások a létszámleépítést, és a fe...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek keresetükben elmaradt munkabér megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes 2000. január 1-jétől 2000. szeptember 14-éig kútkezelő, a II. rendű felperes 1998. január 2-ától 2000. november 30-áig kútkezelő, majd eladó munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkaviszonyuk közös megegyezéssel történt megszűnését követően a felperesek keresetet nyújtottak...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2001. II-III-IV. negyedévi, 2002. I-IV. negyedévi bevallásaiban előzetesen felszámított általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa) vont le B. János által kibocsátott 55 db számla alapján, amelyek áfa-tartalma 15 878 000 Ft volt. B. János egyéni vállalkozói tevékenységét 2001. március 9-én megszüntette, vállalkozói igazolványát az önkormányzati adóhatóságnak visszaadta.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett 2001. és...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A megyei bíróság a 2003. március 3-án kihirdetett ítéletével K. J. terheltet jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettének kísérletében, közokirat-hamisítás bűntetté­ben, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 7 évi fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte; elrendelte egy korábbi 7 hónapi - próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés büntetéséne...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes egyéni vadászati és bizományosi megállapodások alapján - bérvadászat útján - gyakorolta vadászati jogát, ezzel kapcsolatosan számlákat bocsátott ki. Ezekben, ha a külföldi vadász a trófeát kiléptette az országból, a termékexportra figyelemmel 0%-os általános forgalmi adót (továbbiakban: áfát) tüntetett fel, szervezési díj, illetve export manipuláció címén, 25%-os áfával, egyéb vadászati szolgáltatást, trófeabírálatot, állategészségügyi vizsgálatdíjat; 12%-os áfával pedig étkezést, ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint 2000. október 17-én tartott ellenőrzés során a felperes személygépkocsijának csomagtartójából 98 liter műanyagkannában lévő, ingatlanán pedig még további 40 liter ugyancsak műanyag kannában lévő ásványolajtermék került lefoglalásra. A felperes előadása szerint ezt a mennyiséget Romániában vásárolta és személygépkocsija gyárilag erre rendszeresített üzemanyagtartályában hozta be Magyarországra. A 138 liter jövedéki terméket a vámhatóság lefog...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a keresetében az alperes 2000. április 25-én kelt felmentő intézkedése jogellenességének megállapítását és hatályon kívül helyezését, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását és elmaradt illetménye megfizetését kérte, másodlagos kérelme - amennyiben visszahelyezését a bíróság mellőzi - 12 havi végkielégítés megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felmentést hatályon kívül helyezte, és az alperest felperes eredeti munkakörében, főlevéltárosként való foglalk...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az irányadó tényállás szerint a T. G. Vállalat (a továbbiakban: állami vállalat) és leányvállalatai az 1992. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Iát.) alapján 1993. június 30-i határnappal gazdasági társaságokká alakultak át. Az állami vállalatból létrejött T. G. Részvénytársaság átalakulási vagyonmérleg-tervezetének fő összege 10 541 711 eFt, a saját tőkéjének összege 2 790 921 eFt, a vagyonmérlegében feltüntetett belterületi föld értéke 6 287 eFt volt. A T. M. Leányvállalatból létrejött T. M....

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróságok jogszabálysértően állapították meg, hogy az alperessel meghatározott munka elvégzésére - gépkocsivezetésre - kötött vállalkozói szerződése nem színlelt. A munkaügyi bíróságnak a másodfokú bíróság által helytállónak ítélt következtetése ellenére - miszerint a szerződés nem minősülhet vállalkozási szerződésn...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperesnél családgondozó munkakörben dolgozó felperes a pontosított keresetében a garantált illetményen felüli, munkáltatói döntésen alapuló havi 6000 forint visszavont illetmény-rész, valamint a 30 éves jubileumi jutalom megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. A visszavont illetmény-rész iránti igény elutasítását azzal indokolta, hogy a munkáltató mérlegelési jogkörében adható többletjuttatás a költségvetési fedezet hiá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet tekintetében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 220. § (1) bekezdés c) pontja, 221. § (1) bekezdése, 213. § (1) bekezdése, 195. § (3) bekezdése, valamint a Kjt. 30. § (5) bekezdése, 32. § (1) bekezdés b) pontja, és az MK 10. számú állásfoglalása megsértésére hivatkozott, és felülvizsgálati kérelme tárgyaláson történő elbírálását kérte.
Részletesen kifejtett előadása szerint az eljárt bíróságok a tényállást iratellenesen, a bizonyítékok egyoldal...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Fényképészet – teljesítés helye

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

EU-BÓL új 1000 cm^3 motor vásárlása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink