26651 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indított, mert megállapította, hogy a társaság a működése során nem tartotta be a jogszabályi rendelkezéseket. Észlelnie kellett volna a cégnek a 2005. évre vonatkozó mérlegéből, hogy a társaság 2005. évben nem rendelkezik a korlátolt felelősségű társasági formára kötelezően előírt, és az 1997. évi CXLIV. tv. (régi Gt.) 124. § (4) bekezdésében meghatározott 3 000 000 forint jegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével, illetve a s...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében felmondási időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás-különbözet, jutalék, nyereségrészesedés és cégautó használatával kapcsolatos költségtérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével - egyebek mellett - jutalék címén 7 243 760 forint és annak 2004. október 1-jétől számított 11%-os kamata megfizetésére kötelezte az alperest.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felek 2002. december 1-jén munkaszerződést kötöt...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A hitelező a felszámoló intézkedésével szemben 2004. szeptember 21-én előterjesztett kifogásában lényegében azt sérelmezte, hogy a felszámoló 2004. szeptember 1-jén, a záróvégzés tartalmával ellentétesen, megkereste a célrészjegyes hitelezőket azzal, hogy bízzák meg az ingatlan értékesítésével. E levél - a hitelező megállapítása szerint - félrevezető, valótlan feltételezéseket tartalmaz, de a tisztázatlan jogi helyzet miatt sem volt joga a felszámolónak az adós vagyonának értékesítésére. Sére...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és kimondta, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnt meg. Az alperest elmaradt munkabér, háromhavi átlagkereset, végkielégítés és perköltség megfizetésére kötelezte...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1998. december 15. napjától 97,58%-os, közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező részvényese volt az I. rendű alperesnek, amikor is a társaság alaptőkéjét - túlnyomó részben a felperes által biztosított ingatlan apporttal - 1 323 800 000 Ft-ra emelte fel. Az apportálás folytán a felperes 1 291 800 000 Ft névértékű részvény tulajdonosává vált. A P. Rt. az alaptőke-emelést 131 380 db 10 000 Ft névértékű, azonos jogokat biztosító törzsrészvény forgalomba hozatalával hajtot...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós fizetésképtelenségét megállapító és felszámolását elrendelő végzés 2002. november 14-én került közzétételre a Cégközlönyben, a felszámolás kezdő időpontja 2002. szeptember 27-e. Az adóhatóság mint hitelező igényét 2003. november 27-én jelentette be, melyet a felszámoló nyilvántartásba vett.
A bíróság felhívására a felszámoló 2005. február 3-án nyújtotta be a felszámolási zárómérleget, amellyel szemben a hitelező kifogást terjesztett elő. Sérelmezte, hogy a zárómérleg és a vagyonfelos...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégnyilvántartás adatai szerint az R. Vagyonvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság székhelye Budapest, R. u. 143. szám alatti cím, tagjai R. Zsolt, R. György, V. Péter, B. József, és I. László, a társaság ügyvezetője R. György, önálló képviseleti (cégjegyzési) joggal.
A társaság a Fővárosi Bíróságon, mint Cégbíróságon 2006. június 7-én egyebek mellett a székhelye és a tagjai személyében bekövetkezett változás bejegyzése iránt terjesztett elő kérelmet. A budapesti székhely és R. Zsolt tag t...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek 1999. május 31-én a kötelező egészségbiztosítás ellátásáról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben meghatározott, a szerződésben felsorolt egészségügyi szolgáltatások biztosítottak részére történő nyújtására és finanszírozására ún. finanszírozási alapszerződést kötöttek. A rendelést végző orvos (az urológiai szakképesítéssel rendelkező beavatkozó) az alperes alkalmazásában állt, a felperessel 1995. október 14-én kötött szerződés ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
1. Az Alkotmánybíróság Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi adókról szóló 34/1997. (XII. 11.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdése c)-e) pontjai alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján indult eljárást megszünteti.
2. Az Alkotmánybíróság visszautasítja azt az indítványt, amely arra irányult, hogy az ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 1993-1998. évekre vonatkozóan átfogó vizsgálatot, illetve személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemekre kiterjedő ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére összesen 3 065 878 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 2 141 460 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adóhiány, 1 070 730 Ft adóbírság, 100 000 Ft mulasztási bírság, 2 005 073 Ft kése...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmező a Pest Megyei Bírósághoz mint Cégbírósághoz 2006. március 27. napján előterjesztett kérelmében a 2001. december 5-én benyújtott, ajándékozási szerződés alapján történt "változásbejegyzés megsemmisítését", érdemben a társasággal szemben törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte. Előadta, hogy a kérelmezetti kft.-nek az egyik tagja a kérelmező testvére K. Gábor, míg másik tagja édesanyjuk, özv. V. Sándorné volt. Özv. V. Sándorné a 2001. március 23-án kelt ajándékozási sz...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az M. C. Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság (továbbiakban: bt.) 1999. február 23-án jött létre, üzletvezetésre, képviseletre és cégjegyzésre jogosult beltagja a felperes volt.
A bt. végelszámolásának kezdő és befejező időpontja 2002. október 31., végelszámolója a felperes volt. A cégbíróság a bt.-t 2003. február 3-ai hatállyal törölte a cégnyilvántartásból. A bt. a végelszámolás befejezését követően záró adóbevallását - hiánypótlásra történő felhívás ellenére - nem nyújtotta be.
Az...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmező, részvényesi jogaira hivatkozással, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) 27. § (2) bekezdése, illetve a Gt. 198. § (6) bekezdése alapján kérte kötelezni a kérelmezett társaságot, hogy részére a cég üzleti könyveibe és irataiba, illetve a részvénykönyvbe betekintést biztosítson, a részvénykönyv teljes tartalmáról fénymásolatot adjon.
A kérelmezett cég a kérelem elutasítását kérte, vitatta a kérelmező részvényesi minőségét.
Az elsőfokú bírós...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben 2000. szeptember, október, 2001. január, február, március, május, augusztus hónapokra vonatkozóan kiutalás előtti ellenőrzést végzett.
A felperes keresetében az ellenőrzés eredményeként hozott jogerős másodfokú alperesi határozatok egyes pontjai szerinti tényállásokra alapítottan előírt összesen 8 051 000 Ft áfa adókülönbözetet és az ezekhez kapcsolódó adóbírságok jogszerűségét vitatta.
A keresettel támadott kö...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) alapfeladatai ellátására hozta létre a felperest. Az önkormányzat és a felperes 2000. február 29-én, illetve 2001 februárjában támogatási szerződést, 2000 áprilisában illetve 2000 decemberében, keretmegállapodásokat kötött. A támogatási szerződések a megállapodásban részletezett közhasznú és közcélú tevékenységekre, az ezekkel kapcsolatosan merülő költségekre és ráfordítások fedezetére, azok feltételeire, juttatására, a keret-megá...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink