11416 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

2021. április 15-éig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen KAÜ-azonosítójuk. A telefonos, az SMS-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 225 ezren éltek. A tervezeteket a NAV folyamatosan postázza az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címükre. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó vagy befizetendő, visszaigényelhető adót tartalmaz.

Cikk

2021 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 414 400 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 275 600 forint volt, mindkettő 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,9 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 13,5 százalékkal – nőttek. 2021. január–februárban a bruttó átlagkereset 412 700 forintot, a nettó átlagkereset 274 500 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a KSH.

Cikk

A Költségvetési Tanács (KT) szerint a jövő évi költségvetés tervezetében szereplő előirányzatok összhangban vannak a tervezett makrogazdasági folyamatokkal, és a kiadások is tükrözik, hogy a költségvetés célja a magyar gazdaság újraindítása. A tanács megállapította, hogy az Alaptörvény előírásával összhangban az államadósság-mutató csökkenése tartós marad, ugyanakkor a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a tervezettnél kisebb mértékű hiánycélt is lehetővé tehet - emlékeztetett szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

Cikk

2021 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 616 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakát 41 ezer, míg az előző hónapot 66 ezer fővel haladta meg. A 2021. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 568 ezer fő volt, ami 39 ezer fővel elmaradt az előző év azonos időszakitól. Elsősorban a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a foglalkoztatottság, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Immár a Generali Biztosító Zrt. és a Colonnade Insurance S.A. biztosító fogyasztóbarát otthonbiztosítási termékei is elérhetők az MNB honlapján kialakított ingyenes kalkulátorának ajánlatai között. A minősített otthonbiztosítások így egyre nagyobb teret nyerhetnek, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét, olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján (MNB).

Cikk

A számviteli feladatok ellátása során akár a hétköznapokban, akár a zárási feladatok elvégzésénél sok szakmai rutin kérdés merül fel, amelyet a legtöbb szakember már szinte becsukott szemmel is meg tud oldani. Akadnak azonban olyan kérdések is, amelyek megoldásához nem elegendő a napi gyakorlat. Szeretnénk megtudni önnek ezekről mi a véleménye!

Cikk

Az Európai Bizottság 2021. április 19-én fogadta el a 2022–2027-es időszakra vonatkozó regionális támogatási iránymutatást, amely 2022. január 1-jétől fogja meghatározni annak kereteit, hogy milyen feltételekkel és milyen maximális támogatási intenzitással nyújthatók regionális beruházási támogatások, olvasható az Andersen Magyarország elemzésében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázási probléma

Szipszer Tamás

adószakértő

Szövetkezeti tag vagyonnövekmény

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink