11414 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A cégalapítások és megszűnések is azt tükrözik, hogy a koronavírus járvány kirobbanása utáni visszaesést követően élénkül a magyar gazdaság. Tavaly a második negyedévben ugyanis – amikor is a járványhelyzet betört az országba – csupán 5041 társaságot hoztak létre, ezzel szemben az elmúlt év utolsó három hónapjában ez megközelítette, míg az idei első negyedévben már meg is haladta a 9000-et – hangzott el az OPTEN és az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás közös webinárján.

Cikk

Egy hónap múlva már élesben alkalmazhatják az ágazati törvény tavalyi módosításában biztosított új eszközeiket a piacfelügyeleti hatóságok. A veszélyes termékeket kínáló honlapokkal szemben több lépcsőben járhatnak el, végső esetben akár az elérés teljes korlátozásával védhetik a fogyasztókat – hívja fel a figyelmet közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Cikk

Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium szerdai közleményében hozzátette, az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.

Cikk

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetébe – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

Az Országgyűlés 134 igen, egy nem szavazattal és 24 tartózkodás mellett Varga Mihály pénzügyminiszter javaslatára módosította a Magyarország 2021-es központi költségvetését. A törvény a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-n keresztül új állami viszontgarancia-programot indít el a koronavírus-járvány után a gazdaság újraindítása érdekében, tovább erősítve a beruházási és fejlesztési célú vállalkozás finanszírozást.

Cikk

Többféle élethelyzet adódhat az ember életében, sok esetben több éve ugyanott dolgozik, és onnan megy szülni, vagy éppen munkahelyet vált, majd kiderül a várandósság. De az is lehet, hogy várandós a munkavállaló, amikor megtalálják egy kihagyhatatlannak tűnő álláslehetőséggel. Milyen esetekben éri meg váltani, ha valaki már várandós, vagy ha éppen már egy ideje tervezi a munkahelyváltást is, de a családtervezést is. Cikkünkben többféle példán keresztül mutatjuk be, mikor érdemes munkahelyet váltani.

Cikk

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon – közölte mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázási probléma

Szipszer Tamás

adószakértő

Szövetkezeti tag vagyonnövekmény

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink