11744 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Az ügyfélkapun keresztül megannyi, az előző cikkekben ismertetetteken is túlmenő lehetőség tárul elénk, ha munkavállalóként vagy – az ott elérhető információk tekintetében – munkáltatóként kívánjuk igénybe venni azt. Releváns információkat kaphatunk a felhasználók jogviszonyáról és különböző jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos tájékoztatókra kereshetünk, melyek a munkaviszonyhoz, munkajogi áttekintésekhez kapcsolódnak. Cikkünkben az ügyfélkapu-felhasználókat mint foglalkoztatottakat érintő fontosabb funkcióit vizsgáljuk meg.

Cikk

A rubel háromheti mélypontra esett a dollárral szemben és erőteljesen, mintegy 15 százalékkal zuhant a moszkvai tőzsde irányadó mutatója a csütörtöki kereskedés nyitásakor, miután az amerikai pénzügyminisztérium szerdán szankciókat jelentett be az orosz devizapiacon a dollárkereskedésben közvetítőként működő orosz pénzintézetekkel szemben – közölte az MTI.

Cikk

Egyre több hazai cég lép fel tudatosan a szervezeten belüli korrupció ellen. A világgazdaság lassulása azonban olyan pénzügyi nyomást helyez a vezetőkre és munkatársakra is, ami miatt az etikus működés melletti törekvések ellenére is könnyebben követnek el szabálysértést – mutat rá az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatása.

Cikk

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon – közölte az MTI.

Cikk

Erősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon a 2023-as év során, 2024-ben pedig várhatóan további élénkülés várható mind a hazai, mind más nemzetek befektetői felől. A külföldiek a tavalyi enyhe piacon 2981 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet, ami 18 százalékos növekedést jelez 2022-höz képest és a teljes évre becsült hazai ingatlantranzakciók 3 százalékát fedi le a Duna House elemzése szerint.

Cikk

Adott egy egyéni vállalkozó, aki 2014-ben vásárolt egy ingatlant 10 millió forintért mint vállalkozó. 2024-ben meg szeretné szüntetni a vállalkozását. Ha megszünteti, akkor ezen ingatlan után nincs adófizetési kötelezettsége, illetve, ha a tevékenység megszüntetése után értékesíti ezen ingatlant, akkor a szerzési időpont ugyanúgy 2014, amely 5 éven túli, ezért szja-mentes az ingatlanértékesítés? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink